Az ősmagyar hitvilág rendkívül gazdag különböző lényekről szóló mondákban - nem hiányoznak a tündérekről szóló mesék sem.
Ami a tündér szó eredetét illeti, egyik valószínű eredete, a "tűnni" ige, ami kifejezheti a tündéri természet fel- majd eltűnő jelenségét. Erre utalnak az olyan szólásmondások, kifejezések is, mint "eltűnt, mint a tündér", "tündér szerencse", "tündér világ".
Másik lehetséges eredete a szónak a "tündöklő", "tündöklik" kifejezések, melyek a tündérek világának pompájával, a tündéri fénnyel, szépséggel, boldogsággal hozható összefüggésbe.
A régi néphit Erdélyt tartja a tündérek lakhelyének, ahol a néphagyomány egyébként a mai napig számos várat régen tündérek által lakottnak vagy általuk építettnek tart. Ezek a régi várak az aranyi, dévai, kecskekői, firtosi, tartodi, torjai és a kolozsvári várak.
A tündérek társas viszonyban élnek, és érdekes, hogy a mondák többnyire csak tündérlányokról mesélnek, férfiakat csak nagyon ritkán emlegetnek.
Az egyik legfontosabb jellemzője a magyar tündérlegendáknak az arany szín központi szerepe - lépten-nyomon találkozunk sarkig érő aranyhajú tündérekkel aranyos ruhában. A tündérek "Arany Boldoghonban" élnek és arany oroszlán áll őrt a palota kapujában, ahol minden aranyból van. Az Aranyka, mint tündérnév is meglehetősen gyakori.
Mindez valószínűleg az idillszerű életkörülményeket hivatott szimbolizálni. Az Arany Boldoghonba a réz, ezüst és arany erdőkön át vezet az út, ahol a fákon ragyogó csillagok teremnek, ezüst források folynak, és ahol a varjúkárogás is rigódal. A palota ablakaira madarak repülnek és énekükre a tündérek táncra kelnek. A tündérgyermekeknek ajkára az égből csöpög a tej és bölcsőjük hóból és napsugárból van. Ha könnyeznek, szemükből gyöngy hull és ha mosolyognak, ajkaikról rózsák.
Másik szembetűnő jellemzője a magyar tündérmeséknek a hetes szám fontossága. Legnyilvánvalóbb erre utaló jel, hogy tündérhon hetedhét országon, hét tengeren, vagy hét világon is túl található - ez az "útleírás" mondhatni rendszeres a magyar tündérmítoszokban. Néhány más hasonló kifejezés még a "hét mély völgy" és az "égig nyúló hét hegylánc".
Tündérországba mindazonáltal csak nagyon ritkán juthat el halandó, ehhez a tündérek kegyeltjének, választottjának kell lenni, és akkor is csak kemény próbák kiállása és megingathatatlan hűség tanúságtétele után juthat el hozzájuk. Aki hűtlenséget mutatott, varázslattal visszaküldték és gyakorta sanyarú pásztoréletmódra ébredt fel az ilyen, soha nem tudván, hogy került ki tündérhonból.
A monda viszont azt tartja, hogy régen a tündérek éjjelente rendszeresen átjártak a mi világunkba Csallóközben, mikor annak még nem ez volt a neve, hanem Macskarév. Egy öreg fűzfa alatt terítették meg asztalukat, és bárki csatlakozhatott hozzájuk, és annyit szedhetett, amennyit akart és miután fölállt, a tündérek sarujából aranypor hullott a nyomába. Miután egy gazember egyszer hálátlanul viselkedett a tündérekkel, azok nem jöttek többet. Amíg a tündérek erre a helyre jártak, annyira szép volt, hogy "aranykert"-nek hívták, de miután eltűntek, Csallóköz lett a neve.
Más legendák szerint a hajdani erdélyi tündérvárakban időközönként a mai napig megjelennek néha a tündérek, akik az adott várban laktak. Így a Mezőbánd melletti Pogányvárban kilencévente megjelenik két tündér, a Déva várában lakott tündér pedig hétévente tér vissza.
"Föllegibol nézé garaboncás Hábor a két párt
Hadseregét, s mélyen sebezé többsége az ellen
Tábornak. Bizonyos vala veszte a házi adónak.
Ezt megelozendo, nem láta egyéb szabadító
Módot, mint legelobb Armídát és vele minden
Éji boszorkányit megrontani teljes erovel.
E célból hivatá Karakányt, a nagyfülü tátost,
És ily útasitást ada e hu szolgai lénynek:
"Menj Karakány, hívem, gyüjtsd össze a tátosi népet:
Három perc mielott kezdetlen voltba merulne,
Itt legyenek mind, mind. Te pedig, jó régi cselédem,
Fogd be a déli szelet felho-szekeredbe: keresd föl
A büvös Armídát és mondjad néki nevemmel:
Büszke boszorka, gonosz csábszelleme a maradásnak,
Engem uram küldött, a hatalmas föllegi Hábor,
S ezt izené tolem: ma, midon eltunnek a földrol
Árny és fény, s kiterul bakacsinja sötéten az éjnek,
Majd, ha sirok közzol reszketve kibúvik a félénk
Éji lidérc s elkezd táncolni a légi zenéhez,
Majd mikor a föld rejtekiben régóta penészlo
Kincsek fölhányják lángnyelveiket, jelül adván
A föld népének, hol kelljen fekete macskát
Ölni le áldozatul, hol kezdeni éjjeli ásást:
Akkor várja hadam sokaságát, légi csatában
Víni velünk ádáz viadalt életre-halálra." "
/Arany János/
Tündérek a Magyar Mythologiában
A magyar tündérek valós, létező lények, akik csak abban különböznek Tőled, hogy képesek az átváltozásra, tündökölnek, fényességet ontanak magukból és használják a harmadik szemüket, azaz a hatodik érzéküket. Ezeket a tulajdonságokat mutaja nevük: tűnik, tünékeny, tündököl… Ezeket a képességeket bármikor előhívhatod magadból a mágikus tündértanok segítségével. Ugyanúgy sírnak, nevetnek, kacagnak, mint Te. Ha kell az ördöggel is cimborálnak. Óvják és védik a természetet, saját ősi tündérhagyományaikat, melyek a Te hagyományaid is. A tündérek a mi ősmagyar hitvilágunk főszereplői.
A magyar tündér mitológiában az aranyszínnek központi szerepe van éppen úgy, mint földi világunkban a Napnak. Mindkettő fényesen ragyog. Ismerünk aranyhajú tündéreket, aranyos ruhában járó tündéreket és ismerünk olyanokat is, akik aranykönnyet ejtenek, ha sírnak, ha mosolyognak rózsa hull az ajkukról és aranyoroszlánok őrzik a kapujukat. Ez a sok fényesség természetesen idilli életkörülményeikre utal. Dalolnak, kacagnak, mulatnak, táncolnak s „minden éjjel egy pár sarut elnyűnek”. Hogyan is nevezhetnénk másképpen Tündérországot, mint Arany Boldoghonnak? A fákon ragyogó csillagok teremnek, ezüst patak folyik. A mi célunk az, hogy megtaláljuk ezt a boldog hont itt ebben a földi életben, hiszen a tündérek mi magunk vagyunk csak már egy kissé elfeledkeztünk ősi mívoltunkról. Elvesztettük az átváltozás és a tündöklés képességét.
Ahhoz, hogy újra megtaláljuk Arany Tündérországunkat sok-sok viszontagságon kell még átmennünk, szellemek, ármánykodók és állatok hadait kell leküzdenünk. Az odavezető úton keresztül megyünk a Réz-erdőn és az Ezüst-erdőn is, azaz életünk apróbb örömein.
Hol is van Tündérország? Hetedhét országon, hét tengeren, hét világon, hét mély völgyön is túl. Ne felejtsük el a hetes szám fontosságát, mely a magyarok és egyben a mágusok száma is. Isten hat nap alatt teremtette a világot és a hetediken megpihent. A sárkánynak hét feje van, hét ága az életfának, a szivárványnak hét fő színe és testünkbe hét főkapun keresztül lép be a Forrásból jövő isteni energia.
A magyar tündérmitológia legszebb pillanatait Orbán Balázs, Benedek Elek, Vörösmarty Mihály és Ipolyi Arnold ősvalláskutató pap örökítette meg korunknak.
„Ez emlékek tanúsítják, hogy Erdély és hétvára, a héterdő, nem ok nélkül tartatott a tündérek regés honának, rá a tündérek honát jelölő hetes szám utalt már, vagy hogy e számok értelme ránézve ily mythosi alapból alkalmaztatott, mint a hol bizonyára az egész magyar földön legrégibb, és legeredetibb ősvallási pogány cultus létezett, ha felvesszük hogy az attilai székely maradékok által ez az újabb bejövetig élénken és szakadatlanul gyakoroltatott, mint pedig a Magyarországban megerősült kereszténység idejében, amannak Pogány váraiban még sokáig dívott; a papi jósnői szertartások, és az őshit emléke sokáig fentartatá az általunk képviselt tündéri képzetek emlékét is, minélfogva természetes, hogy a tündér emlékek még élénkebben fenmaradtak e helyekhez tapadva, a minthogy már általában is a legbecsesebb néhány mythosi emlékünk.”
(Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia, IV. fejezet, részlet)
AZ ŐSMONDÁK VILÁGA
Még a történelmi előidőkben keletkezett az a rengeteg néprege, mely a Csallóközben évszázadokon át élt az egykor itt megtelepedett nép ajkán. A táltosoknak vélt pásztorok és a boszorkánysággal kacérkodó vagy azzal vádolt vénasszonyok mesélték a hosszú téli estéken, hogy a Csallóköz szigetét az ősidőkben földöntúli hatalommal bíró tündérek, jóakaratú vízi manók, lápvilágot gyújtogató csalfa lidércek, mesebeli viliik, bömbölő sárkányok, fanyűvő óriások és más efféle csodalények lakták.
Ipolyi Arnold, a csallóközi születésű katolikus pap és történész, aki könyvet írt a magyar nép őshitéről, mítoszairól, az 1800-as évek közepén kiadott Magyar Mithologia címmű művében így ír a Csallóközről:
„A Csallóköz tája a régi időkben olyan csodaszép volt, hogy Aranykertnek nevezték. A Duna megszámlálhatatlan szigeteit tündérek lakták, kiknek királynéjuk: Tündér Ilona, hófehér hattyú képében úszkált a Dunán, hogy megtalálja szíve párját, Árgyílust, a csodaszép királyfit. A tündérek palotáiban földi halandók által sohasem látott fény, pompa uralkodott. Aranytól-gyémánttól ragyogott minden. Kertjeikben aranyalmák csüngtek az ágakon. A fűszálakon harmat helyett gyémántcseppek csillogtak. Asztalaik roskadoztak a világ minden tájáról hozott ínyencfalatoktól, és alkonyattói hajnali kakasszóig minden éjszakán messzire hangzó zene verte föl a tájék csendjét.
Hogy mikor hagyták el a tündérek a Csallóközt, nem tudja senki, de emlékük él a magyar nép meséiben. Élt abban a tömérdek árvalányhajban is, amely valósággal ellepte a fenyéres helyeket, mert a rege szerint nem egyebek azok, mint az egykor itt élt tündérek aranyszőke hajszálai, és hajdani itt lakásuk bizonyítékai azok az aranyporok is, amelyeket nemzedékek mostak ki a Dunából. Az arany szemcsék egykor a tündérek ruháiból hullottak a vizekbe...".
A Tündértó titka
A Duna mentén, Szigetközben, Csallóközben minden faluban mesélik a öregek, hogy valamikor tündérek éltek itt a szigeteken. Nagyon jó világ volt még akkor, Aranykertnek is hívták ezt a vidéket. Cikolasziget határában, a Vörösfüzesen van egy régi medermaradvány, a nép Tündértónak mondja. Partját sás, nád szegélyezi, közte vízililiomok pompáznak, s a víz tükrén tündérrózsa nyílik. Azt tartják róla, hogy itt volt régen a tündérek palotája. Csillogott-villogott a víz színén, ha rásütött a nap, mert még a zsindelye is aranyból volt.
Egyszer aztán megromlott a világ. Háborúk jöttek, az emberek gyilkolták egymást, így a tündéreknek nem volt maradásuk. Elköltöztek innen messzire. De az itteni embereket szerették, ezért ajándékot hagytak itt nekik.
Azt mondják, hogy a hajukból lett az arany a Dunában, a palotájuk helyét pedig megbabonázták. Azt hagyták az itteni emberekre, hogy aki lány Anna napját követő holdtölte éjjelén megfürdik a Tündértó vizében, az szebb lesz, egészségesebb lesz, mint volt, és azé a legényé lesz, akit szeret. Nos, azóta minden nyáron kijártak sokan lányok, hogy megmártsák magukat a Tündértó vizében.
Ágnes csúnya lány volt. Piszle-poszlának csúfolták a vele egyidősek, olyan hitvány, vékonyka volt a lelkem. Nagyon fájt neki a csúfolkodás. Szeretett volna ő is olyan lenni, mint a többiek, szép, vidám, mindenkivel barátkozó. De az emberek nem vették komolyan, csak élcelődtek vele még a legények is.
Különösen Pista, a szomszédék fia, aki nagyon tetszett neki, és úgy szerette volna, ha legényes napokon hozzájuk is átjött volna beszélgetni. De mindig csak üldögélt otthon, nem kereste fel senki. Így következett el a Anna napját követő holdtölte ideje. A lányok minden este lesték a holdat, mikor kerekedik ki a képe, és súgtak-búgtak, hogy bizony megmártják magukat a Tündértó vizében. Ágnest is csalták, de hozzátették: kár kimennie, rajta az sem segít. Nem is mert velük tartani. Lefeküdt, de mikor hallotta az ablakuk alatt elsuhanó lányok lépteit, fölkelt, és kiosont a házból. A tornácon sírdogált.
De egyszer csak gondolt egy nagyot: azért is megfürdik a Tündértó vizében! Dacosan dobbantott egyet a lábával, és futni kezdett kert alul a Duna felé. Egyedül akart maradni, nehogy kinevessék a többiek. Eloldotta ladikjukat, és átevezett a Vörösfüzesre. A lányok már vidáman lubickoltak a vízben. Ágnes egy bokor mögül vetette magát a vízbe ruhástul, szégyellt levetkőzni. Mély volt a víz. Egy-két karcsapással úszni próbált, de lábára tekeredett a hínár. Hiába kapálódzott, húzta lefelé, nem tudott tőle szabadulni. Kétségbeesetten kiáltott segítségért.
Meg is fulladt volna, ha nem ér oda éppen idejében Pista, aki hazafelé tartva hallotta a szomszédból Ágnes sírását, és látta, hogy egyszer csak nekiszalad a Dunának. rosszat sejtve utána indult. Nem teketóriázott, beleugrott a vízbe, és kihozta a fuldokló lányt. Ahogy Ágnes magához tért, és rányitotta szemét, csodák csodája, Pista szépnek látta. Rámosolygott, és úgy vitte a haza.
Megfogant a Tündértó titka. Eljárt hozzájuk a legényes napokon, és megszerették egymást. Nemsokára megtartották a kézfogót, aztán a lakodalmat is, és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
