Fohász a Nemzetért
Boldogasszony Anyánk,
Fényes tekinteteddel nézzél le reánk.
Hozzád könyörgünk, Téged kérünk,
Magyar nemzetünk megmentésében,
Adj segítséget nékünk.
Boldogasszony Anyánk nézzél le reánk
Magyarokra,
Kik, Hozzád könyörögnek,
Benned remélnek.
Adj jobb sorsot e Nemzetnek!
Add, hogy feltámadjon ez az Ország
és újra visszataláljon Hozzád!
Adj nekünk Reményt, Békességet
és soha el nem fogyó bizalmat Benned.
Boldogasszony Anyánk, tekintsél le reánk.
Áldott kezeidet nyújtsd segítségül nékünk,
Hogy sorsunkat ne szenvedjük,
Hanem örömödben leljük.
Boldogasszony Anyánk,
add nékünk vissza Koronánk Szentségét!
Engedd, hogy újra felragyogjon,
s minket Fényével beborítson!
Kárpátok bércein felcsendül az ének,
Vigad a bús magyar...
Lesz-e áldás, áldomás,
vagy részünként már csak a nyomor marad?
Sírva vigad a magyar…
Könnyei végig peregnek arcán,
Lelke sajog, fájdalom járja át…
Így tudni, ki az Igaz Magyar,
Ki menté és nem veszejté Hazáját.
Boldogasszony Anyánk, nézzél le reánk.
Hallgasd meg bús könyörgésünket…
Minket Magyarokat, soha ne hagyjál el!
Áld meg ezt a Hazát,
Segíts, hogy Újjászülethessen!
Népednek add vissza e Szentséget.
Add, hogy újra EGY legyen az Ország,
és a MAGYAROK ISTENE kormányozza Országát!
Ámen.
írta: Feketéné Lendvai Katalin
MAGYAROK VAGYUNK, MIÉNK AZ ORSZÁGUNK!
MAGYAROK VAGYUNK.
Miénk a szív, a gondolat.
Miénk a valóság, az ébredés.
Szívünk ezer sebből vérzik…
E seb hol begyógyul, majd újra felszakad.
A Nemzet sorsát szívünkben viseljük, lelkünkben érleljük.
Saját fájdalmainkon keresztül tisztítótűzként égetjük el MAGunkban mindazt a szenvedést amit átélt Nemzetünk.
MAGYAROK VAGYUNK.
Miénk a szó, a gondolat.
Miénk a nyelv, mely varázsát messzi Honban ismerik.
Miénk a fájdalom, a seb,- amely újra s újra felszakad.
Mi végre magyar a magyar, ha hite s megtartó ereje által nem képes Új Jövőt írni?
Miért szenvedtek, haltak hős halált Eleink, ha mi nem visszük tovább dicsőségüket,- a HAGYATÉKOT, amit reánk hagyományoztak?
Itt az idő, hogy eltűnjön a fájdalom, s szívünkben a sebet begyógyítva új lendülettel lépjünk elő! Eljött az idő, hogy lefejtsük magunkról mindazt a megkötést, ami gondosan ügyel rá, hogy ne ébredjünk Öntudatunkra!
MAGYAROK VAGYUNK, MIÉNK AZ ORSZÁGUNK!
Miénk minden mi itt megterem, senkinek nincs joga, hogy mindezt innen elvigye!
ÉBREDJÜNK MAGYAROK!
Álljunk ki MAGUNKÉRT!
Álljunk ki a NEMZETÉRT!
Szolgasorba ne nyughassunk!
Merjünk remélni és tenni s mi legfontosabb Istenben hinni!
Csak hitünket megtartva és ereje által tudunk Új Jövőt teremteni, és az Új Jövőben hinni!
Isten áldja Magyarországot, a magyar embereket.
Egy szebb, egy jobb jövőt, békés átmenetet kívánok, melyben megújul a Nemzet és újra MAGára talál.
Ne legyen több fájdalom, soha több seb fel ne szakadjon, csak begyógyuljon. Boldoguljon a Nemzet s egy szebb, jobb, élhetőbb jövőt teremtsen.
Isten áldása legyen velünk.
Áldás!
Írta: Feketéné Lendvai Katalin
Magyar Kereszt
Erdők homályában, folyók sodrásában haladok előre.
Hallom a szél suttogását, szellő érintését, lágy balzsamozó ölelését.
Érzem vállamon MAGYARSÁGOM súlyát, a terhet amit reám szabtak.
Mely öröktől fogva,
teherként nyomja a vállam.
De szeretném felemelni ezt a terhet Uram, én Öreg Istenem.
De szeretném Neked adományozni, vagy kellőképpen elrejteni, hogy senki ne lássa, mi a MAGYAR teher.
Mi az ami lehúzza, ami sújtja a MAGYART,
ami rabigába kényszeríti.
Ó Édes Istenem, Te nem látod mindezt?
Miért engeded évszázadok óta szenvedni a MAGYART?
Miért nem emeled reánk sugárzó tekintetedet?
Isten s ember különválik.
Ember nem hordozza magában Istent.
Ez a Mi bűnünk Uram?
Ez a mi súlyunk, a terhünk?
Öreg Isten, Magyarok Istene,
nézz reánk és oldozz fel minket!
Oldozd fel a terheinket, bocsásd meg a vétkeinket,
ne engedd, hogy minket is keresztre feszítsenek.
S ha mindez mégis megtörténik,
MI feltámadunk,
és KRISZTUS NÉPEKÉNT ragyogunk.
Bevilágítjuk a FÖLDET, s az összes nemzetet.
Intő példával szolgálunk,
mit,s hogyan ne tegyenek.
Addig is Uram,
viszem tovább vállamon
a terhem,
a MAGYAR KERESZTET.
Írta : Feketéné Lendvai Katalin
Fohász a Nemzetért
Boldogasszony Anyánk,
Fényes tekinteteddel nézzél le reánk.
Hozzád könyörgünk, Téged kérünk,
Magyar nemzetünk megmentésében,
Adj segítséget nékünk.
Boldogasszony Anyánk nézzél le reánk
Magyarokra,
Kik, Hozzád könyörögnek,
Benned remélnek.
Adj jobb sorsot e Nemzetnek!
Add, hogy feltámadjon ez az Ország
és újra visszataláljon Hozzád!
Adj nekünk Reményt, Békességet
és soha el nem fogyó bizalmat Benned.
Boldogasszony Anyánk, tekintsél le reánk.
Áldott kezeidet nyújtsd segítségül nékünk,
Hogy sorsunkat ne szenvedjük,
Hanem örömödben leljük.
Boldogasszony Anyánk,
add nékünk vissza Koronánk Szentségét!
Engedd, hogy újra felragyogjon,
s minket Fényével beborítson!
Kárpátok bércein felcsendül az ének,
Vigad a bús magyar...
Lesz-e áldás, áldomás,
vagy részünként már csak a nyomor marad?
Sírva vigad a magyar…
Könnyei végig peregnek arcán,
Lelke sajog, fájdalom járja át…
Így tudni, ki az Igaz Magyar,
Ki menté és nem veszejté Hazáját.
Boldogasszony Anyánk, nézzél le reánk.
Hallgasd meg bús könyörgésünket…
Minket Magyarokat, soha ne hagyjál el!
Áld meg ezt a Hazát,
Segíts, hogy Újjászülethessen!
Népednek add vissza e Szentséget.
Add, hogy újra EGY legyen az Ország,
és a MAGYAROK ISTENE kormányozza Országát!
Ámen.
írta: Feketéné Lendvai Katalin
Magyar Kereszt
Erdők homályában, folyók sodrásában haladok előre.
Hallom a szél suttogását, szellő érintését, lágy balzsamozó ölelését.
Érzem vállamon MAGYARSÁGOM súlyát, a terhet amit reám szabtak.
Mely öröktől fogva,
teherként nyomja a vállam.
De szeretném felemelni ezt a terhet Uram, én Öreg Istenem.
De szeretném Neked adományozni, vagy kellőképpen elrejteni, hogy senki ne lássa, mi a MAGYAR teher.
Mi az ami lehúzza, ami sújtja a MAGYART,
ami rabigába kényszeríti.
Ó Édes Istenem, Te nem látod mindezt?
Miért engeded évszázadok óta szenvedni a MAGYART?
Miért nem emeled reánk sugárzó tekintetedet?
Isten s ember különválik.
Ember nem hordozza magában Istent.
Ez a Mi bűnünk Uram?
Ez a mi súlyunk, a terhünk?
Öreg Isten, Magyarok Istene,
nézz reánk és oldozz fel minket!
Oldozd fel a terheinket, bocsásd meg a vétkeinket,
ne engedd, hogy minket is keresztre feszítsenek.
S ha mindez mégis megtörténik,
MI feltámadunk,
és KRISZTUS NÉPEKÉNT ragyogunk.
Bevilágítjuk a FÖLDET, s az összes nemzetet.
Intő példával szolgálunk,
mit,s hogyan ne tegyenek.
Addig is Uram,
viszem tovább vállamon
a terhem,
a MAGYAR KERESZTET.
Írta : Feketéné Lendvai Katalin
