Mit nevezünk lélekminőségeknek?
Mit jelent a szó maga?
Mi a jelentése és milyen vonatkozásban helyezzük be mindennapjainkba?
A lélekminőség egy olyan éteri- szférikus anyag, amely az idők vonatkozásában időről időre testet ölt, transzformálja magát.
Különböző lélekminőségekkel bírunk. Nincs meg egy általános meghatározott irányzat, ami besorolná valamennyit és egy kalap alá beszorítaná.
Egyezünk meg abban, hogy az egyik lélekminőséget MAG-NAK fogom nevezni, a többit egy csoport alá gyűjtöm össze, és Tanulandó lélekminőségnek nevezem el.
A Mag és Tanulandó lélekminőség között az a különbség, - hogy a MAG tárolt tudáshordozó és átörökítő. Az emlékeiből épül és építi fel MAGÁT, a múltjából merítkezik és jeleníti meg,- örökíti át MAGÁT a jelenbe.
Ez a MAG egy népcsoport, amely számos inkarnáción és kultúrán keresztül fenn maradt. Az évek ugyan megtizedelték és megnyirbálták hitét és kiállását, de egyet nem vehettek el tőle, Isten iránti mélységes szeretetét.
A MAG-BAN élünk és a MAG-BÓL élünk.
Belőle merítkezünk és hozzuk elő mindazt a tudást, ami mindig is részünket alkotta, hisz szerves egységben éltünk a Teremtéssel,- azzal a korszakkal, amelyben az aranykori ember megjelenítette MAGÁT.
Mi tudtuk, hittük és éltük ezt a kegyelmi állapotot, és így jogfolytonosságot élvezzünk ennek továbbvitelére, betranszformálására. Betranszformálni valamit csak az tud, akinek már részét alkotta ez a tudás. Aki kellő bizalommal és megéléssel fordul a Teremtő irányában és hagyatkozik az Isteni vezettetésre.
A MAG népe egy ilyen kódolt tudás birtokában van. Éppen ezért most eljött az idő, hogy át transzformálja azt a tudást, amely tárolt tudásként őrzött szíve legrejtekében, legmélyében.
Magyarok, Testvéreim, Ti, akik szívetek, lelketek legmélyén magyarnak valljátok magatokat, mert lélekminőségben elértétek azt az állapotot, ami az ŐS TEN teremtéséhez vezethető vissza,- ébredjetek!
Álljatok ki bátorsággal, hisz szívetek, lelketek legmélyén, a MAGOTOKBAN őrzitek mindezt a tudást. Mindent ami kell ahhoz, hogy egy szebb és jobb jövőt alkoss a birtokodban van, csak elő kell hoznod magadból, a felszínre kell hoznod. De mindehhez végtelen alázat, szeretet és Istenhit, bizalom kell, hogy társuljon.
A MAG megpattant, kinyílt, ébredezik. De mit is tehetünk, hogy ne csak ébredők legyünk és ébredőkké váljunk, hanem Tudós MAG emberekké, aki a Teremtő ŐS TEN által, ráébred a tudásra, felismeri magát, magasra tartva és méltatva, büszkén kiáll magáért, Istenért és Hazájáért. Mert egy az Isten és Egy a Haza.
Magyarok, az ébredés állapotában már sokan vagytok, sokan tesztek és mégis elvesztek. Nem merítek megnyilvánítani magatokat, nem merítek nagyobb erővel és ráhagyatkozással előhozni és tenni amit Isten szánt feladatul nékünk az Ősteremtésben.
A MAG állapot amely bebábozódva ébredezett, nem mert kipattanni és felébredni, olyan fokon amelyben tettek mezejére lép,- ez most véget kell hogy érjen.
Nem várhatunk a másikra, nem várhatunk külföldi segítségre.
A magyar azért MAG, hogy magában oldja meg a megoldandó feladatot.
Minden ami a feladat megoldásához kell,- minden a lelkünk, a szívünk legmélyén bennünk van. Csak igen mélyre kell ásnunk, hogy ezt az Ős állapotot, mely TEN-NEK nevezte magát, előhívjuk magunkból, felvállaljuk, és megdicsőülve a tettek mezejére lépjünk. Hogy várhatnánk el, hogy a Tanulandó lélekminőség lássa el, végezze el és oldja meg a ránk szabott feladatot?
Isten ezt nem engedi és nem szereti, ha az a nép amit Ő kijelölt népeként választott a Teremtésben, mindazt az ősi tudást megtagadja, avagy csak részben műveli.
Isten azt várja el tőlünk, hogy tegyünk magunkért!
Álljunk ki nagyobb bátorsággal és hazaszeretettel, amely Isten szeretetével párosulva és azonosulva teljesíti be küldetését, vállalt szabott feladatát.
A Tanulóktól mi nem tanulhatunk! Nekik kellene tőlünk tanulni!
Tőlünk tanulni a hitet, az Istenre hagyatkozást és mindazt a tiszta tudást, amelyet Őseink örökségül hagytak reánk.
Miért folyt e sok vér, miért volt a sok áldozat, ha a saját belső ősi tudása által e nép nem tud megdicsőülni? Akkor, hogy vállalja fel az Istenét?
Hol és milyen helyet foglal el szívében az ŐS TEN, a Magyarok Istene?
Magyarok Istene nézz le ránk… sokan kérjük.
Lenéz,… és mit lát a MI Istenünk?
Most sokan feltehetik a kérdést, mi az, hogy nekünk külön Istenünk van?
Igen, - mindig is volt, VAN, és lesz is,- amíg a magyar MAGYARNAK mondja magát. Amíg tudja és teszi dolgát, hitét adja ebben az irányban.
Magyarok Istene lenéz reánk… De vajon mit lát?
Próbáljunk Isten szemszögéből rálátni a jelenlegi helyzetünkre.
Több mint valószínű, hogy ami felkelti a figyelmét azok a hiányosságok. Mi az, amit nem teszünk meg, amit nem csinálunk meg, pedig minden jogosultságunk és bizonyítványunk már meg van hozzá. Hisz több ezerszer már végig jártuk ezt az utat, és mindig a legmélyebb szakadékból is kievickéltünk valahogyan.
Azokból a szakadékokból is, amelyet nem saját magunknak köszönhettünk. Mert követtünk egy példát, amelyet Őseink soha nem erőltettek ránk, mert nem volt az Övék, sőt megtagadták.
A kereszténység alaptételei Jézus igaz tanításait tükrözik vissza, nem azt a keresztény irányzatot, amelyet az egyház részleteiben megmásított és gondosan elhallgatott. Azt a vallási demagóg irányzatot és hithű áldozat vállalást, amit István király után vállalt népünk a kereszténység beköszöntével.
Nem arról van szó, hogy itt óriási hibát követett volna el, de vétkezett,- és vétke pedig abból eredt, hogy gyökereit, kik őseit alkották, - megtagadta, kiirtotta, semmissé tette, és egy olyan álvallási teóriát és gyülekezetet tett a magáénak a papság által, ami soha sem volt az övé.
A MAG már régen megtanulta ami az övé. ŐS-TEN már annak előtte benne munkált a MAG szívében, mielőtt Jézus, Krisztusban megdicsőült volna.
A mélyebb értelmezés végett, István királyunk érdemeit nem akarom kétségbe vonni, nem ez a célom. Viszont az eszközt, amivel őseinket, tudóinkat a kereszténységre „térítette” a legnagyobb jóindulat mellett sem lehet a kegyelemteljes módszerek közé besorolni.
Menjünk csak vissza az ősi ornamentikához. Mindez a vérünkben, a gyökereinkben van, belénk van kódolva.
Miért követnénk mi más nemzeteket, akik Tanulandó minőségben vannak jelen?
Körülöttünk élnek és ugyanúgy ránk akarják és erőltetni az akaratukat, mint azt több ezer évvel ezelőtt tették. Nekünk kellene őket tanítani, az ősi hitre, a kiállásra, Isten végtelen szeretetére. De miért nem vesszük már észre, hogy ők tanítanak minket?
A Tanulandó lélekminőség tanítja a MAGOT, akiben az ŐS-TEN bölcsessége és végtelen, alázatos szeretete rejtőzik ott szíve legmélyén.
A REND megfordult és felborult, amíg ezt a RENDET nem állítjuk vissza az EREDENDŐ RENDJÉBE, addig nem lesz rend a MAGYAR RENDBEN.
A magyar nem egy báb, akit összevissza lehet ráncigálni, arcul lehet csapni, sárba lehet tiporni, mert azt a különböző vallási felekezetek így hirdetik és tanítják.
A magyar felvette ezt a Krisztusi vezeklő mintát és rendet, csak arról feledkezünk meg többnyire,- hogy ISTEN akarta-e ezt?
Miért akarta volna, hisz SZERETET ISTENE ilyen áldozatokat nem kér tőlünk.
Miért kell vezekelnünk? Meddig tart a vezeklésünk?
Amíg önállókká nem válunk, amíg nem más mondja meg nekünk, hogy mit tegyünk és azt hogyan tegyük.
A magyar aki igaz magyar, az MAG marad. Most ezek a Magocskák ébredeznek.
Egymást szólítják, Egységbe rendezik, megtalálják egymást.
Tetteik ŐS-TENT példázzák, nem ijednek meg a saját árnyékuktól.
Megijedni csak az szokott, akinek takargatnivalója van.
Ha mi tisztán, szívünk legmélyebb fájdalmával és alázatosságával állunk Isten szent színe elé, és őszintén megbánjuk botlásainkat és tévedéseinket, - akkor a Mi Istenünk, a Magyarok Istene, kitárja két karját felénk és MAGÁHOZ von minket, ad egy új lehetőséget, egy új kezdetet, amely tiszta lapként szerepel az életünkben.
Mi Testvéreim, most ennél a pontnál tartunk.
Állunk vagy várunk, hogy még több terhet, még több igát rakjanak a nyakunkba, és még jobban áldozatokká váljunk. Vagy cselekszünk és letépjük magunkról a rabigába hajtó láncot, büszkén vállaljuk magyarságunk. Büszkén vállaljuk azt, akik vagyunk. Vállaljuk tévedéseinket, botlásainkat, csalódottságainkat. Vállaljuk azt, hogy mi is megjártuk a Golgotát, de tanultunk belőle és még egyszer nem szolgáltatjuk ki magunkat, nem adunk táptalajt semmilyen idegen hatalomnak és befolyásoltságnak.
Bűneink ha voltak megbocsátatnak, vétkeink ha voltak, feloldoztatnak.
Mert mi MAGYAROK VAGYUNK, az Úr nemzete és dicsősége. És ha újra meglátjuk magunkban a NAPOT, amikor újra visszatérünk az EGY ISTEN HITRE és nem különböző Isteneket imádunk és dicsőítünk, - akkor talán újra az ÚR Színe elé állva, megdicsőülve taníthatjuk a többi népcsoportot, lélekminőséget, a KEGYELEM művészetére. Mi kegyelemteljesek vagyunk, áldottak vagyunk, mert az ISTENI MAGBÓL vagyunk, abból élünk, abból létezünk, az a mi lételemünk.
Áldassék az ÚR, az ÖRÖK JELENVALÓ, Aki a MINDENSÉG FORRÁSÁT tükrözi és adja tovább a teremtésben.
A saját gondolataimat vettem papírra, nem kell senkinek egyet értenie vele. Hacsak annyit elértem, hogy bizonyos részeken és szóhasználaton elgondolkodnak, - akkor áldom az URAT érte.
Az ÚR legyen veletek, a Magyarok Istene, mert Ő soha nem hagyott el bennetek!
Isten- Isten!
Veszprém. 2009. június 10.
Feketéné Lendvai Katalin
Magyar feltámadás?
Sajtó és szabadság Magyarországon.
Wass Albert: Hagyaték (részlet)
„Én csak egyike vagyok azoknak, kik őrzik még mindég a szent hagyatékot, amit őseik hagytak volt reánk sok száz esztendeje annak, régi időkből, mikor még az Úr nemzete voltunk.
Őrizzük, egyre csak őrizzük az Úr védelméhez visszavezető kicsinyke ösvény titkát, mely olyan ma már ebben a nagy megbolydult világban, mint elmohásodott vadcsapás havas erdő sűrűjében, amit csak a lélek láthat meg, nem a szem.
Mert egyszer még elébb vagy utóbb, de minden bizonnyal el jő az idő, amikor fölébred a völgyek magyarjaiban a lélek, s keresni fogják az igaz utat, mely pusztulásból győzelembe, nyomorúságból az Úr gazdag dicsőségébe vezet vissza, ahonnan valamikor nagyon régen
Magunk gyarlósága folytán hibás útra tértünk.”
Egy az Isten, egy a nemzet
Bármily gyenge, bármily sebzett.
Ahol a fák égig nőnek,
Állnak még a határkövek.
Szent koronánk
Óvd, vigyázd Hazánk
Hajnal csillag szép keresztünk,
Ragyogj fel reánk.
Zúgó erdők, kéklő sziklák
Esőverte árva kopják
Visszhangozzák, mennydörögnek
Egy az Isten, egy a nemzet.
Elvérzett a nemzet nagy Magyarországért
Most sír, zokog a lelkünk hegyekért, rónákért.
Aki azt majd egyszer újra feltámasztja,
Áldja meg az Isten és minden magyar ajka.
Most hát okulásul figyelj a szavamra,
Figyelj, s kezed merítsd a hűs patakba,
Érzed a pataknak sebes rohanását,
Az ország szívének minden dobbanását.
Hallgasd a köveket, hallgasd, amint mondják,
Idegen hatalmak őket összezúzták.
Kőnek és embernek ugyanaz volt sorsa,
Mostoha gyermekét egy világ taposta.
(Kárpátia- Dalszöveg)
Isten, Haza, Család!Isten, Haza, Család!
Szent eme hármasság.
Ajkamon e szózattal
Indulok a végső csatába,
Mikor szabadságunk kivívjuk
A Magyarok Istene akaratából,
S ha vérünk hullik is egyre
De annak sűrű záporából
Majdan új élet sarjad.
Teremtünk így egy szebb jövőt,
Egy boldog Magyar Hazát,
Koronánk által tündöklőt,
Hol fiaink boldogan élnek
Ajkukon Istenünk nevével.
Sorsukat majd maguk irányítják,
S a jelszó: Isten, Haza, Család!
(Prókai Tamás verse)
Magyarságom büszkén vállalom!
Próbára teszik magyar hitemet,
Rúgnak belém azért, amit megteszek!
Nem tetszik nekik, hogy e népet szolgálom,
S hogy magyarságom büszkén vállalom!
Hitemért, Hazámért meghalok ha kell,
S ezt boldogan, emelt fővel teszem meg!
De tudjátok meg áruló urak,
Addig e népnek világítom az Utat!
Világítom az Magyar Utat,
Mely fényes, szebb jövőbe mutat!
És ha én meghalok is közben,
Lesz más, ki helyembe lépjen!
Ölhettek hát száz tüzes karddal,
Én bírom azt rezzenéstelen arccal!
S ha majd alkonyul életem dele,
S jőve értem Illésnek szekere,
Akkor majd megtérek Őseimhez.
De onnan is segítem népem,
Ahová ti urak el nem érhettek!
Nektek pokol lesz részetek!
(Prókai Tamás verse)
Az itt található írás szabadon terjeszthető módosítás nélkül.
Kérem, hogy minden esetben a nevet és forrást jelöljék meg.
Köszönettel: Feketéné Lendvai Katalin
