Tom Kenyon csatornázásában
Sári Izabella fordításában
A közelmúltbeli szeizmikus esemény Haitiban, az utolsó üzenetünkben előrejelzett Zűrzavaros Csomó kezdetének a hírnöke.
Egész nyíltan meg vagyunk lepődve, hogy ez az esemény enyhén az általunk előrelátott időkereten kívül történt. Ez azt mutatja nekünk, hogy az "újszerűség" (ami az előreláthatatlanság felerősödését jelenti) gyorsabban terjed, mint ahogy azt reméltük. Ennélfogva még inkább nehéz, és nehéz lesz hajszálpontosan eltalálni az ehhez hasonló jövőbeli történéseket.
Azonban, az általános benyomás egyike a planetáris állapototokról a szélsőséges illékonyság. Az Északi Mágneses Pólusotok rendhagyó és kiszámíthatatlan módon változtatja helyzetét. A fotoszféra (a Nap légköre, a fordító megjegyzése) is szokatlan aktivitások jeleit mutatja, amelyeket még nem fedeztek fel a tudósaitok. Mindez várható, mert a bolygó a Felemelkedésbe lépésen megy keresztül, és mi mindezt a Föld felsőbb dimenziókba való születésének a születési gyötrelmeihez hasonlítjuk.
Nem az a szándékunk ebben az üzenetben, hogy jóslatokat adjunk a Zűrzavaros Csomó kibontakozásáról, mert teljes alázatosságunkkal be kell vallanunk, hogy technológiánk többé nem képes pontosan előre látni az előttetek kibontakozó zűrzavaros eseményeket.
Amiről beszélni szeretnénk, mint mindég, a multidimenzionális tudatosság gyakorlati alkalmazása.
Vibrációs mezőtök állapota az, ami meghatározza bármely esemény tapasztalását. Legegyszerűbb formájában, életetek legapróbb dolgainak a nagyrabecsülését ha művelitek, az adja majd a legnagyobb eredményt. A különböző belső technológiák, melyeket előzőleg adtunk át nektek, szintén segítenek benneteket az átmenetel alatt navigálni, de megértjük, hogy nem mindenki képes a multidimenzionális tudatosságba belépni. Hogyha te is ezen személyek közé tartozol, ne nyugtalankodj miatta. Egyszerűen az életetekben lévő dolgok nagyrabecsülése gyorsabban és hatékonyabban emeli vibrációs mezőtöket, mint akármelyik szakrális geometria.
Az egyik feladat tehát egy magasabb vibrációs szintet elérni. Mi nem a fizikai vibrációról - a fizikai testetek vibrációs szintjéről - beszélünk, hanem a szubtilis (finom) energia testek azaz a KA-tok, vagyis éteri hasonmásotok vibrációs szintjéről.
Amint bolygótok mélyebben belép energetikai folyamatába, több illékonyságot várhattok az időjárási mintákban, de megnő az előre láthatatlan föld változások száma is. De valahogyan a külső eseményekkel könnyebben boldogultok, mint a belső változásokkal, amelyekkel szembesülni fogtok.
Azok közületek, akik érzékenyebbek az energetikai szubtilitásokra, "levertnek" találhatják magukat a dimenzionális és fizikai váltások által, amelyek történni fognak. Kisebb - nagyobb mértékben, vibrációs szintetektől függően, egyre több és több egyén fog alvási zavarokat tapasztalni, és furcsa álmokat - némelyikük természetében profetikus lesz. Több mint valószínű, hogy megnő a furcsa fizikai gyengélkedések száma, amire nincs logikus magyarázat. Ezek gyakran a kora reggeli órákban jönnek elő, amikor az energetikai testetek a belső utazásról vissza váltja tájolását a fizikai formátokra. Az effajta fizikai kellemetlenségek a belső szerveitek és a különböző testi rendszerek reakciója a felgyorsított változások végbemenetelére. Más szóval, fizikai testeitek számára kihívás a bolygó változások gyors kiterjedése.
Hirtelen és váratlan periódusait tapasztalhatjátok a túlzott kimerültségnek és gyengeségnek, de még az egyidejű ébrenlét és álom nagyon szokatlan állapotát is. Ismételten, mindezek a kihívások a földeteken végbemenő gyors változások eredményei. Hogyha megvan az a luxus, hogy van időtök , és ilyen energetikai zuhanást éreztek, hirtelen kimerültség rohamot, a legjobb ha lepihentek, ha van rá lehetőség - szó szerint, feküdjetek le. Hogyha ezt nem tudjátok megtenni, azt szorgalmazzuk, hogy legyetek éberek, ha vezettek, ha fontos döntéseket és választásokat hoztok, főleg ha a technológiával kapcsolatban. Lehetséges - és mi arra számítunk, hogy ez igaz - az ingerlékenység általános növekedése a lakosság körében, apró negatív összeakadások könnyen valami sokkal nagyobbá erősödhetnek.
Előző üzenetünkben felajánlottuk a Toboz Mirigy Dimenzionális Behangolását. Ez még mindig egy nagyon hatásos hang eszköz, ezen perióduson való áthaladásotok segítségére. Napi pár perc hallgatása ennek a behangolásnak, segíthet rendszereteknek "felhangolnia" önmagát, hogy az előttetek lévő változások kevésbé stresszesek legyenek. (itt lehet meghallgatni: http://tomkenyon.com/sound-gifts
ez megnyitja a hang ajándékok oldalt a Hathor Pineal Gland Dimensional Attunement címszavakkal az oldal közepén. A szöveg alatt lila betűkkel két lehetőség van adva, a hanganyag lehallgatására vagy másolására klikkelj az első lehetőségre: Listen or Download)
Ismételten, a kulcs összetevője ennek az egésznek a vibrációs szintetek, és a Dimenziós Behangolás a Toboz Mirigynek a Fény felsőbb birodalmaihoz való hangolása által segíti az idegrendszereteket. Úgy gondoljatok rá, mint egy "akusztikus mentőtutaja".
Tapasztalhatjátok azt is, hogy nagy számú egyén válassza a Föld síkjának az elhagyását. Ezek a távozások váratlan balesetek, előre láthatatlan betegségek és természetesen föld változások és időjárási anomáliák következtében történnek majd. Amit mondani szeretnénk nektek ezzel kapcsolatban, hogy ahogy a Föld dimenzionalitása változik, a dimenziók közötti fátylak vékonyabbá válnak, és sokak számára igaz lesz, hogy barátaikat és szeretteiket sokkal tisztábban érzékelik a fátyol túloldaláról, mint bármikor azelőtt.
Valamiképpen a fátylak az élet és halál között felemelkednek, és a fátylak a dimenziók között pedig szétválnak. Ennek következtében, egyeseknek közületek szokatlan és különleges találkozásai lehetnek állati szellemekkel, a Föld Déváival és a természet más szellemeivel, melyek az elmúlt néhány ezer év alatt feledésbe merültek.
Habár nehéz és kihívásokkal teli periódus, ez egy különleges alkalom, hogy megtestesülve legyetek most. Tekintet nélkül arra, hogy mi fog kibontakozni előttetek az életetekben, vagy a körülöttetek lévők életében, azt tanácsoljuk, hogy műveljétek a nagyrabecsülést a legkisebb dolgokért is az életetekben. Osszátok meg szereteteteket és vonzalmatokat a hozzátok közelállókkal.
És a hatalmas "miasma"-ban (ártalmas kigőzölgés) amit Nyugati Civilizációnak neveztek, az egyéni kapcsolatok fogják túlélni a közeledő vihart.
Amint elengeditek a kultúráitok által teremtett torzulásokat és ráébredtek létezésetek egyszerű igazságára, mint egy megtestesült lény a térben és időben, látni fogjátok, hogy a nagy kaland csak most kezdődött.
A Hathorok
Január 13, 2010
Fordította: Sári Izabella
Szerzőjogi Közlemény
2009 Tom Kenyon. Minden jog fenntartva.
Az üzenet szabadon másolható és megosztható bármelyik médián keresztül, mindaddig míg semmilyen változtatást sem eszközöltök rajta, tüntessétek fel a szerző nevét, a szerzőjogi közleményt és a web címet ahol az eredeti szöveg megtalálható.
Az eredeti üzenetet a http://tomkenyon.com/Haiti-and-the-Chaotic-Nod weboldalon található.
Weboldal: http://tomkenyon.com Contact: office@tomkenyon.com
Forrás:ShaumbraLink
Hathorok planetáris üzenete
http://www.shaumbra.wire.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=496
A Hathorok planetáris üzenete Tom Kenyon csatornázásában
2009 augusztus 10.
Beszélni szeretnénk veletek a veszélyes és kiszámíthatatlan átjáróról, ahová most beléptek. Erről már szóltunk a múltkori üzenetünkben, amikor a zűrzavaros csomókat vitattuk meg.
A mi látószögünkből nézve egyre közelebb kerültök egy ilyen káosz megnyilvánulásához.
Több oka is van ennek és mi ezeket szeretnénk megvizsgálni. Először azonban, az emberi tudatosság szuverenitásába vetett hitünkről szeretnénk nektek megerősítést tenni. Mi hiszünk abban, hogy ti egyénileg és mint közösség is, meg tudjátok változtatni sorsotokat még akkor is, ha az éppen kibontakozik előttetek.
Ennélfogva ez az üzenet nem egy végítélet, hanem felhívás a jelenlétre és a spirituális mesterré válásra.
Ahogy mi látjuk, a H1N1 Vírus, vagyis köznyelven a "sertés influenza" genetikailag meg lett tervezve és megalkotva. Ez nem egy természetes mutáció. Ez a kormányaitok mögött álló, rejtett erők tudatos próbálkozása, hogy ellenőrzésük alatt tartsanak (control) és manipuláljanak benneteket. Ez egy társadalmi kísérlet, irtózatos következményekkel, ha sikerrel jár.
A hazugságok, fél-igazságok és manipulációk nagyon összetekeredettek a vírussal kapcsolatos információkban. De bármi is légyen a kimenetel, számunkra teljesen világos, hogy az emberi tudatosság kezdeményezésére született.
És az is teljesen világos számunkra, hogy csakis az emberi tudatosság képes megváltoztatni azt. A manipulálásra használt egyik legjobb taktika a túlélésért való rettegés, és a sötét erők minden rendelkezésükre álló aljasságot bevetnek, hogy a félelem eluralkodjon az elkövetkező néhány hónapban (sokkal kevésbé években).
Mint spirituális mestereknek, az a feladatotok, hogy felül lépjetek ezen a kollektív elme kontrollon és megtaláljátok saját egyéni ösvényeteket, amely keresztül vezet a bekövetkező káoszon. Erre nincsenek specifikus irányelvek, hogy hogyan tegyétek ezt. Ez tőletek függ és a saját megkülönböztető képességetektől. A mi látószögünkből nézve az úgy fog megjelenni, mintha felhasadna a társadalmi tudatosság szövete.
Itt vannak azok, akik a félelem mellé állnak és radikális intézkedéseket szorgalmaznak, beleértve, de semmiképpen sem korlátozva a védőoltásokra. Mindannyiatoknak saját döntést kell hoznotok ezzel kapcsolatban, hiszen ti éltek testben és ti lesztek érintve a legnagyobb mértékben.
De azt is el kell mondanunk, hogy a mi perspektívánkból nézve ezek a védőoltások nagyon gyanúsak. Fertőzöttek; nem nyújtanak védelmet. Ténylegesen, sokaknak fognak kárt okozni az egészségében és durva tudat kontrolláló szereket tartalmaznak, a babacipőben járó tudományág a "nano technológia" által megmintázva.
Ismételten, mi nem tudunk és nem is akarunk tanácsot adni, hogy mit kell és mit nem kell tennetek ebben az esetben. Az a ti önálló választásotok. Mi csak tájékoztatunk benneteket arról, amit látunk és ahogyan látjuk a szituációt.
A gazdasági problémáitok nem értek véget. Gazdaságotok néhány elemét stabilizálták, akik a gazdasági hatalom gyeplőit a kezükben tartják, zárt ajtók mögött, titkos intézkedésekkel. De a gazdasági rendszert szétzúzzák az időzített bombák és a növekvő gazdasági válság kiváltotta stressz csak hozzáad még a káoszhoz.
Sok más elem is fel fog erősödni, ahogy közelebb értek ahhoz, amit mi Zűrzavaros Csomónak (chaotic nodes) azonosítottunk. De ezen üzenetünk fő célja, hogy megmutassuk a nyakatokon lévő, kiszámíthatatlan és veszélyes tranziton keresztül vezető ösvényt.
Ezek nem a gyenge szívűeknek való idők. Ezekben az időkben elő kell szednetek az összes bennetek lévő bátorságot, éleslátást és intuíciót.
Szavaink azokhoz szólnak, akik érzékelik a jelen igazságát. Hogyha az, amit mondunk túl megerőltetőnek látszik képzeletetekben, akkor szükségtelen, hogy folytassátok az olvasást.
Szavaink hozzátok szólnak, akik tudjátok, hogy az idő elérkezett, hogy itt az idő az igazi mesterré válásra, és annak ellenére, hogy a félelem még ott lappang az elmétekben és a szívetekben, tudjátok, hogy bensőtökben feltámad a bátorság, hiszen az egész élet a választásaitokon múlik.
Amint a félelem felerősödik a kollektív elmekontroll által, létfontosságú, szinte kötelező, hogy túllépjetek rajta; hogy elkerüljétek a számotokra megnyitott félrevezető tájékoztatási csatornákat, amelyekbe ütközni fogtok bármerre is forduljatok, a média, a társadalmi nyomás gyakorlás és a lehetséges kormány intézkedések és közbelépések által.
Sok előző üzenetünkben beszéltünk már a különböző módokról, ahogyan ezt megtehetitek. Előző üzeneteinkből az "Extázis és a Szív" (Exstasy and the Heart), az "Egyensúly Holonja" (Holon of Balance), és különösképpen a "Felemelkedés Holonja" (Holon of Ascension) ajánlanánk nektek.
Ezek azonban technikák, belső technológia az elme számára. Ezek segíthetnek és segítenek is benneteket, hogy felüllépjetek az elme kontrollon. De vannak ettől egyszerűbb módszerek is, amelyeket most meg szeretnénk vitatni. Ezek a ti igazi természetetek aspektusai.
A "Titkok Titka" egész egyszerűen az, hogy ti teremtő lények vagytok - egyszerre emberiek és isteniek. Ez a tudás, mármint az igazi természetetek, szándékosan el lett rejtve előletek vallásaitok és filozófiáitok többsége által.
Ezek a titkok persze tiltott gyümölcsök, mert ha részesültetek volna belőlük, akkor tudomást szereztetek volna saját istenségetekről annak ellenére, hogy az anyagban éltek. Tudomást szereztetek volna arról, hogy ti teremtitek a jövőtöket ebben a pillanatban, és életetek minden pillanatában, gondolataitok és érzéseitek által, és a választással, hogy mit gondoltok és éreztek önmagatokról és egymásról.
A "Titkok Titka" kiszabadít benneteket az emberi korlátok börtönéből. Felszabadít benneteket az idő, a tér és a körülmény kényszerhatása alól. Teszi ezt pedig azáltal, hogy megnyitja a saját elmétek kapuit, kiszabadítva azt a mentális fogságból amit azok az erők vetítettek ki rátok, akik visszatartani és manipulálni akarják az emberiség sorsát, saját önző céljaikért.
A "Titkok Titkának" négy aspektusa van.
AZ ELSŐ a képességetek, hogy megszerezzétek a spirituális felismerést vagy éleslátást, hogy átlássatok a hazugságokon, amiket kivetítenek rátok. És, hogy lássátok az "igazi ösvényt" a legsűrűbb sötétségben is.
A MÁSODIK a képességetek, hogy érezzetek. Ez a titkok legbelső magja. Ez a legdrágább kincsetek, habár ugyanakkor ez a legsúlyosabb dilemmátok is. Azok, akik ellenőrzésük alatt tartani és manipulálni akarnak benneteket jól tudják, hogy céljaikat csakis az szolgálja, ha lefagyasztva illetve paralizálva tartják képességeteket, és semmi mást, csak az alsó emocionális spektrumot érezitek.
A HARMADIK aspektus a képességetek, hogy az igazságotokat mondjátok. Az elkövetkező idők sokatoktól megkövetelik majd, hogy tisztán kimondjátok az igazságotok, még akkor is ha az szöges ellentétben áll a körülöttetek levőkével.
A NEGYEDIK aspektus a cselekvő képességetek. Ez a négy aspektus együtt gyökerezik és a szabadságotok forrása.
Szívetek természetében rejlik a minőség, hogy érezni tudtok és az összes közül, ez a legmélyebb titok. Mert ez lehetőséget nyújt nektek arra, hogy megváltoztassátok vibrációs mezőtöket, és EZ a kollektív elme kontroll túllépésének a kulcsa.
Habár ez nevetségesen egyszerűnek hangzik, e titkok lényegi igazsága az, amit ti örömnek, nagyra becsülésnek és hálának neveztek. Fedezzétek fel az életetekben azokat a dolgokat, helyzeteket, embereket, gondolataitokat és érzéseiteket, bármit, ami okot ad az örömre, a nagyra becsülésre és a hálára. Ápoljátok ezeket akár egy értékes kertet a mérgező gyomok között, mert ez a kert növekedni fog és táplál majd benneteket.
Paradox több szinten is ( nem csak érzelmileg és pszichológialag, de spirituálisan és még fizikailag is) amikor az öröm, a nagyra becsülés és hála ereje elér egy bizonyos amplitúdót vagyis erősséget, szó szerint előidézheti a fizikai valóság megnyilvánulását. Így még a legsötétebb pillanatokban is, ha spirituális mesterként túlléptek a félelmen és az örömöt, a nagyra becsülést, meg a hálát kultiváljátok, váratlanul kedvező pillanatok és helyzetek kínálkoznak számotokra.
És végül szeretnénk rávilágítani arra, hogy ezek a sötét idők a leghatalmasabb perceitek lehetnek. Bennetek van a Titkok Titka. Használjátok! Menjetek át a fátylon a rátok váró új világba. És legyen a létezés új dimenziójába vezető utatok a sikerek áldásaival beszórva.
A Hathorok
2009 augusztus 10
Tom megfigyelései
Először is azt szeretném elmondani, hogy a Hathorok semmiképpen sem mondják meg egyikünknek sem, hogy mit tegyünk. Ők egyszerűen csak megosztják velünk, amit a világ jelenlegi helyzetében látnak.
A próféciák furcsa állatok. Az a rendeltetésük, hogy figyelmeztessenek bennünket a jövő valószínű kimenetelére, de nincsenek kőbe vésve. Én időnként a majdnem gumidefekt metaforát használom annak ecsetelésére, hogy mi történik a próféciával.
Hogyha az autódat vezeted, és valaki felhívja a figyelmed, hogy csaknem üres a kerék és közel vagy egy gumidefekthez, akkor egy próféciát adnak neked. Na most, ha te úgy válaszolnál erre ahogyan egyes személyek válaszolnak a próféciára, akkor olyasmit mondanál hogy: " Ó Istenem, gumidefektem lesz és én semmit sem tehetek ellene!"
Az igazság az, hogy így a lehetőségek nagyon szűk látókörére korlátoznád le magad. A másik sokkal leleményesebb lehetőség az lenne, hogy elmész megjavíttatni a kereket (vagy legalább felpumpálnád). Akkor megváltoztatnád a próféciát.
A próféciák természetüknél fogva módosításra lettek szánva. És a hatalom, hogy megváltoztassuk a próféciákat (tekintet nélkül arra, hogy azok mennyire irtózatosak lennének), a választási képességünkben rejlik.
De először is tudnunk kell, hogy van lehetőségünk a választásra.
Én azt hiszem ez az a bökkenő, amiről a Hathorok beszélnek. Megvan a képességünk rá (akár tudatában vagyunk ennek, akár nem), hogy a kollektív tudatosság választásától eltérő vibrációs mezőt válasszunk. És a magasabb vibrációs mezők, mármint az öröm, a nagyra becsülés és a hála másfajta sorsot (kimenetelt) eredményeznek mint a félelem, a harag vagy az ellenségeskedés.
Egyik a nagy kihívásaink közül az, hogy rászedtek bennünket, abban a hitben, hogy kevesebb választási lehetőségünk van önmagunk számára, mint amennyi velünk született. A Hathorok nyíltan a vallás és az önkorlátozó filozófiáink vállaira irányítják bírálatukat ezért a helyzetért. Ezek rabolták el bennső szuverenitásunkat azáltal, hogy felelősségvállalásunkat valami misztikus, hatalmunk feletti erőre ruházták át. (az angol responsibility=felelősség a response-ability=válasz-képesség szavakból képződött a fordító) Ennek lett az eredménye a válaszképességünk csökkenése, és azt hiszem ez vezetett kultúránk jelenlegi zsákutcájába.
Eónok óta követtük vallási és politikai vezetőinket egészen a szakadék széléig anélkül, hogy megkérdőjeleztük volna. Ha folytatjuk a vak, szolgai engedelmesség útját (gondolkodás és választás nélkül önmagunk számára), akkor azt hiszem, az emberi történelem mélységesen sötét korszakába lépünk. Ennek a jelei mindenütt ott vannak, csak nyissuk ki szemeinket, hogy átlássunk a ránk zúdított tömeg hipnotizáló bűvöletén.
Ismételten, a Hathorok azon a módszerek használatára emlékeztetnek bennünket, melyeket megosztottak velünk az idő, a tér és a körülmények határainak meghaladására. Ezek az Extázis és a Szív,
az Egyensúly Holonja:
és a Felemelkedés Holonja. [20090707-es üzenetben ezekből készítettünk egy összeállítást.]
Őszintén mondhatom, saját tapasztalataimból és nagyon sok személy jelentéséből a világ minden tájáról, hogy ezek a módszerek működnek. De használnunk kell ezeket a belső technológiákat ahhoz, hogy élvezzük előnyeiket.
Ebben az üzenetben azonban a Hathorok egy egyszerűbb módot is megosztanak velünk: a kollektív elme kontroll alóli szabadulásra. Ők ezt a Titkok Titkának nevezik, és én személyesen ezt a részt találom a legérdekesebbnek.
Szeretném őszintén azt mondani, hogy ezek mestere vagyok, de akkor nem az igazságom mondanám nektek. Az én igazságom az, hogy van amikor megvalósítom az örömöt, nagyra becsülést és hálát, máskor meg szánalmasan elmulasztom.
Megfigyeltem viszont, hogy ha az öröm, a nagyra becsülés és a hála vibrációs mezejében tartózkodom, akkor valamiképpen izolálva vagyok korunk kavargó őrületétől. Olyan ez, mintha felfüggeszteném a konfliktusokat amelyekbe úgy elmélyültem az imént. És azt is észrevettem, hogyha ezek az érzések elég hosszú ideig tartanak, ezt a vibrációs mezőt külső körülményeim is visszatükrözik. Más szavakkal, körülöttem mindenütt olyasmi bukkan fel, ami örömöt okoz, nagyra becsülést és hálát, mint a derűs nyugalom és a furcsa egybeesések (szinkronicitások) amelyek rendelkezésemre állnak.
Amikor megadom magam a félelem, a harag és az ellenségeskedés alsó vibrációs mezejének, (gyakran miután túl sokat néztem vagy olvastam a híreket, vagy egyszerűen átadom magam a rossz szokásomnak, hogy a legrosszabb esetet képzelem el), akkor a konfliktusok világába merülve találom magam. A derűs nyugalom és az öröm eltűnik, és a világ, amely csodákkal és lehetőségekkel volt telítve, szerte foszlik a szemeim előtt.
De tisztában vagyok azzal, hogy ez mind az én teremtésem.
Azt hiszem a Hathorok látják a mélyülő hasadást azok között akik azt választották, hogy felfelé élnek az öröm, a nagyra becsülés és a hála vibrációs állapotában; és azok között akik azt választották, hogy a félelem, a harag és az ellenségeskedés vibrációs mezejében élnek, a domináns emocionális állapotban, amelyet jelenleg a tömeg média és a napi politika által vetítenek ránk.
Majd meglátjuk mi fog kialakulni a kollektív sorsunkkal kapcsolatos kérdéskörben, de mind azok közülünk, akik a felfelé élésre törekszünk, kétség kívül érdekes időket látunk majd.
Én személyesen úgy is tekintek erre az egészre, mint egy táncra a felemelkedés művészete (felfelé élés) és a leszállás (lefelé élés) között. És ha kissé tovább nyújtanám a tánc metaforát, akkor azt mondanám, hogy mindannyian nyakig benne vagyunk a Nagy Mambózásban.
Habár a Hathorok ezt nem említették közvetlenül, én azt hiszem egyik legjobb szövetségesünk ezekben az időkben a jól megfent humorérzék lesz. Végül is, legalább egy perspektívából, ez az egész egy nagy kozmikus tréfa, rajtunk tréfálkoznak. És az bizonyos, hogy azoknak közülünk, akik meg tudjuk őrizni humorunkat érintetlenül, sok alkalmunk lesz nevetni önmagunkon, a vezetőink patetikus butaságán és a Maya (az illúziók világa) nagy táncán, amint átkeringőzik a Régi Világból az Új Valóságba.
Fordította: Sári Izabella
Az eredeti üzenetet a http://tomkenyon.com/Lies-Half-Truths-Manipulations weboldalon található.
Copyright 2009 Tom Kenyon Szerzői Jog Fenntartva
A Hathorok üzenete megosztható és megvitatható másokkal és bármilyen formában díjmentesen terjeszthető de tartalma semmilyen módon sem változtatható meg és tartalmaznia kell ezt a copyright utóiratot.
Weboldal: http://tomkenyon.com Contact: office@tomkenyon.com
Hathor Planetáris üzenet
Hathor Planetáris üzenet: Tom Kenyon csatornázása által.
2009 január 28.
Egy nagyon illékony periódus kezdeti szakaszában vagytok most, amely tele van rendkívüli potenciális lehetőségekkel, de ugyanakkor telve van kockázattal is.
Tavaly márciusban jeleztük, hogy Földetek mágneses mezejében változások történnek, hogy változik a mágneses mező konfigurációja. A tudósaitok azóta felfedezték, hogy ez a tény valóság.
A legegyszerűbben fogalmazva, egy hasadás történt a magnetoszférában, amely körbeöleli a Földet, és védelmet nyújt a nap szél hatásai ellen. Természetes ciklusonként történnek hasadások a magnetoszférában, azonban a mostani hasadék mérete és magnitúdója figyelemre méltó. Ez a hasadék lehetővé teszi, hogy nagy mennyiségű nap plazma kerüljön a magnetoszférába. Ezáltal növekszik a mágneses viharok száma és ereje, telekommunikációs zavarok észlelhetők majd, zavarok jöhetnek létre a bio-elektrikus körökben (mint az emberi idegrendszer) és az éghajlati változások is fokozódhatnak. A hasadás eredményeként a magnetoszféra fokozott töltődése az elkövetkező években erősödni fog.
Az üzenetünk középpontjában azonban nem a hasadék negatív hatásai állnak, hanem azok a pozitív lehetőségek, melyek ezáltal elérhetővé válnak azok számára, akik készen vannak rá.
Finom energia testetek, melyet az ősi egyiptomiak KA testnek, a jógik pedig éteri testnek neveztek, igen szenzitíven érzékeli és reagál a nap plazma hatásaira. A nap áramlatok növekvő áramlása és minősége megemeli a KA test rezgés szintjét. Ez igen jótékony és kedvező lehetőség azok számára, akik tudatosan is részt kívánnak venni a felemelkedési folyamatban. Hagy mondjuk el azonban, hogy mit is értünk mi (Hathorok) pontosan a felemelkedésen, mert a kifejezés sok jelentéssel bír, több nézőpontból szemlélve.
A felemelkedés számunkra egyszerűen azt jelenti, hogy feljebb lépni a tudatosságban. TE nem "mész" sehova. TE nem "távozol" sehova. Azonban a távlataid, az érzékelésed, az észlelésed gyökeresen módosul. Elkezdesz átlátni a mayá-n, azaz az evilági illúziókon, ami a szubatomi részecskék tánca által teremtődött, és alakult anyaggá. A felemelkedési folyamat során megérted, hogy TE teremted mind azt a tapasztalatot amit "világ"-nak nevezel. A felemelkedés nem azt jelenti, hogy távozol ebből a világból, hanem azt, hogy túlléptél a korlátain, azaz átlényegítetted - habár a része maradtál - de mar egy olyan lencsén keresztül érzékeled, amelyen át látod, hogy az élet egy színjáték, amit TE vetítesz ki.
Azt mondhatjuk, hogy keresztúthoz értetek.
Amint a nap áramlatok belépnek a magnetoszférába, megemelkedik minden ember KA testének a vibrációja. Míg egyeseknél ez zavarodottságot okozhat, és bomlasztóan hathat, addig másoknál a felemelkedéshez vezethet, azaz feljebb léphetnek a tudatosságban. Ez az üzenet azokhoz szól, akik a felemelkedő spirált választották. A kihívás ez idő tájt az, hogy engedélyt adjatok KA testetek aktiválására, amely felfelé emel benneteket még akkor is, ha sokan körülöttetek a lefelé irányuló spirálon haladnak. Ez lényegében rezgés szint kérdése, amellyel tiszta szándék és hit párosul. E három minőség együttesen hozza létre az új sorsotok teremtő impulzusát.
Mit értünk mi ez alatt?
Hatalmas mennyiségű energiára van szükség ahhoz, hogy átalakítsátok, illetve átlényegítsétek a rátok nehezedő negatív állapotokat, vagy korlátozásokat. A kollektív tudatosságotok a valóság rögzült, kényszerűen elkülönült, korlátozó - úgymond fogságban tartó - látásmódjába lett hipnotizálva.
Amikor már átláttok a hazugságokon, a manipulációkon a régi világot másként fogjátok látni, de a hazugságok észlelése még senkit sem szabadít meg tőluk. A hazugságoknak saját életük van, és azt folytatni is akarják. Ahhoz, hogy kilépjetek a letargiából és a tehetetlenségből, amely kulturális korlátozásaitok benső lényege, új, megnövekedett rezgésszintű energiára van szükség. A nap áramlatok ajándéka a nap plazma, amely egyre nagyobb mennyiségben áramlik be a magnetoszférába és megemeli KA testetek rezgésszintjét.
De itt a "keresztszál" úgymond a sorsotok látomásán.
Azok számára, akik elfogadják, vagy legalább is ébredeznek, azaz kezdenek átlátni a korlátozás hazugságain, amik rátok lettek kényszerítve, és a felemelkedési folyamatot választják, a KA test aktiválása gyönyörű, tökéletes csodakent nyilvánul meg, hiszen az életetek felékesül a hatalommal, hogy olyan módon lényegítsétek át a korlátaitokat, amilyenre eddig nem volt lehetőségetek. Ez olyan lesz, mintha az Univerzum veletek együtt ropná szabadságotok táncát.
Azok számára, viszont akik nem a felemelkedést, hanem azt választják, hogy a korlátok börtönében maradnak, akik másokat hibáztatnak saját szerencsétlenségükért, akik bűnbakot keresnek a boldogtalanságukért, akik a konfliktusok régi világában akarnak élni, a megemelkedett rezgésszint a KA testükben nem fog áldásnak bizonyulni; átoknak fogják megtapasztalni. Kemény munka vár rájuk, hogy megtartsák a régi állapotokat.
A régi valóság szövete egyidejűleg bomlik szét az új valóság szövésével. Ez persze a dolgok furcsa állása. Azonban mi azt szeretnénk a lehető legtisztábban átadni, hogy megvan a benső hatalmatok és képességetek arra, hogy új valóságot szőjetek magatoknak, a lélek és a szellem új szabadságát, tekintet nélkül arra, hogy mi történik körülöttetek.
A mi perspektívánkból nézve, azt látjuk, hogy ez a helyzet tovább erősödik az elkövetkező néhány évben és mi ezt kettős állapotnak jellemeznénk, amelyben sokan közületek felemelkednek, azaz feljebb lépnek a tudatosságban, míg mások lefelé zuhannak. Ez azonban lényegileg az egyének választásától függ.
Ez egy nagyon fontos pont számunkra, és a lehető legtisztábban szeretnénk átadni. Mindannyitoknak megvan a képessége és a felelőssége is, hogy azt gondoljátok és teremtsétek, amire vágytok. Sokan közületek a szabadságot választják - mert képtelenek vagytok már elviselni a bezártságot - a hazugságok terhe egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy állandósítsátok. Mások a bezártságot fogjak választani, mert félnek a szabadságtól és a felelősségtől a személyes választásaikért.
Itt az evolúció útjai szétválnak.
Ahogy a valóságaitok egyidejűleg feloldódnak és újra teremtődnek, és most a gazdasági, az ökológiai meg a szociális kihívásokról beszelünk, amikkel szembenéztek, néhányan közületek nagyon nehéz időként élitek meg. De soha ne veszítsétek szem elől azt a tényt, hogy ti teremtitek a saját életeteket, és azt bármelyik pillanatban újra teremthetitek, függetlenül a körülményektől. Azok, akik manipulálnak benneteket, teszik azt a félelmek által és a kulturális korlátozások állandósításával azt a hitet táplálva, miszerint életetek bizonyos külső tényezőktől függ.
A felemelkedési folyamat során rá fogtok jönni, hogy ezek a külső tényezők tulajdonképpen a legbelső tudatosságotok kivetülései. Ezek villanások a "vetítővásznon" és ti pillanatok alatt lecserélhetitek, ha gyökereiben változtattok rajta a következmény módosítása helyett; a gyökerek pedig a TI lelketekben vannak. Annak misztériuma, hogy mindez hogyan történik, olyan természetes módon fogja felfedni önmagát a felemelkedési folyamat során, ahogyan az orchidea bontja ki virágát. Ez önmagába a természetbe van beágyazva, és ez a tudás önmagát tárja fel, ahogy haladtok felfelé a felemelkedés ösvényén. Előző üzeneteinkben már szóltunk arról, hogy az egyik kulcs az az, amit ti méltányolásnak (nagyra becsülés) és hálának neveztek.
Ezek az érzelmi állapotok a teremtő erőtök jelzései és kifejezői. Hogy ez mit jelent pontosan, az a felemelkedési folyamat során fog világossá válni számotokra.
Az elkövetkező üzeneteinkben szándékozzuk megvitatni a méltányolás interdimenzionális fizikáját, és, hogy az hogyan befolyásolja külső valóságotokat. Ebben az üzenetben azonban azt az eszközt kívánjuk átadni nektek, ami szerintünk segítségetekre lesz az elkövetkező néhány éves időszakban, amint a nap áramlatok a magnetoszférába érkeznek és elkezdik ösztönözni KA testeteket.
Mielőtt átadnánk a technikát, néhány alapul szolgáló pontot szeretnénk közölni veletek:
Első alap pont: döntést kell hoznotok arról, hogy a tudatosság felemelkedését választjátok ahhoz, hogy a technika működjön. A szándék, amellyel KA testeteket tartjátok, határozza meg a kimenetelt.
Második alap pont: a méltányolás (nagyra becsülés) érzelmi állapotában kell lennetek, amikor ezt a módszert alkalmazzátok, mert a méltányolás a jelzése az effajta teremtésnek.
Harmadik alap pont: mind ez a KA vagyis éteri testetek es a BA vagyis az ősi egyiptomiak szerint énetek legfelsőbb aspektusa, illetve legfelsőbb lelketek közötti kapcsolaton alapszik. A BA a téren és időn kívüli tudatosságban honol.
A BA belépési pontja a fejetek felett lévő azon pont, ahol kinyújtott karjaitok által a kezeitek megérintik egymást. És önmagatok interdimenzionális aspektusa, vagyis a BA igen fogékony a méltányolásra. A BA által kapjátok azt az energiát, mely megerősíti és felkészíti KA testeteket a nap áramlatok befogadására.
Mi ezt a módszert a Felemelkedés Holonjának nevezzük. Mint az előző két Holon amit átadtunk nektek; az Egyensúly és a Gyógyítás Holonja, a Felemelkedés Holonja is maghatározott geometriai formára épült. A mértani alakzatok irányítják az energia mozgását és egy meghatározott mértani alakzat meghatározott irányba tereli az energia áramlását.
Ez a Holon a korongra épült. Hasonlóan, mint a pörgettyű, amivel gyerekkorotokban játszottatok. Most helyezzétek magatokat ebbe a korongba. A Korong legfelső pontja megegyezik a BA belépési pontjával a fejetek felett, ahol kinyújtott karjaitok által a kezetek összeér. A Korong legalsó pontja megegyezik a gerincetek aljával, ha lótuszülésben végzitek a gyakorlatot. Ha állva vagy széken ülve csináljátok, akkor viszont a talpatok lesz a korong legalsó pontja. A középvonal, mely áthalad a fejeteken a gerincetek mentén a talpatokig, azonos a Korong központi tengelyével.
Képzeletben forgassátok meg a korongot a tengelye körül. Az emberek többségének természetesebb jobbra forgatni a korongot, de balra is lehet; az egyénnek kényelmesebb irány a megfelelő. A Korong mérete, vagyis átmérője nem számít, olyan nagyra vagy olyan kicsire méretezitek, amilyenre akarjátok. A Korong színe sem számít, azonban ha vizuális típus vagy, akkor azt ajánljuk, hogy a korongod legyen fehér. A Korong mozgása az elképzelt világban, a TE elképzelt világodban egy energia spirált teremt.
Amint elkezditek forgatni a korongot, a figyelmetek a fejetek felett a BA-ra irányul és a méltányolás vagyis a nagyra becsülés érzését továbbítsátok a BA-nak. Legfelsőbb lelketek, vagyis a BA valami módon válaszolni fog nektek.
Most fordítsátok figyelmeteket a gerincetek aljára a gyökér csakrára, mert ez az az alap, ami behúzza a kozmikus energiát a KA testbe. A következő 5-10 percig maradjatok a korongban es hagyjátok, hogy az forogjon, tudatosságotokat a BA-ra es a gyökér csakrára irányítva. Energia fog áramlani BA-tól a fizikai testeteken keresztül a gyökércsakrába. Néha ez nagyon gyengéd érzékelés lehet, máskor meg mint a lézer sugár, vagy tűz oszlop, de lehet áramlás is.
Nagyon sokféle módon érzékelhetitek.
Amint ez az energia lejön a BA-tól a gerincetek aljáig, átsugározza és energiával tölti fel KA testeteket. Ezt annyiszor csináljátok, ahányszor csak akarjátok. Mi azt ajánljuk, hogy tegyétek napjában egyszer. Ha sűrűn és huzamosabb ideig csináljátok, gyógyulási reakciót vált ki. Ez akkor történik meg, ha a KA testből a kozmikus energia átáramlik a fizikai test szerveibe, és ennek hatására azok felszabadítják a bennük felgyülemlett negativitást, mérgeket és anyagokat, melyek leszorítják életerejüket. Idővel a KA test energiával töltődik fel, ami lehetővé teszi, hogy befogadja a nap áramlat részecskéit, és ez felgyorsítja felemelkedéseteket. Ez az alap módszer, és mint már mondtuk, csináljátok naponta 5-10 percig mindaddig, amíg tiszta szándékotok, hogy feljebb lépjetek a tudatosságban.
Most figyelmeteket a planetáris szolgálatra szeretnénk fordítani és az energia felszabadításra, amit mi A Nagy Triad-nak nevezünk.
Április első hétvégéjére (Április 3-5, 2009) hívjuk össze a Washingtoni Seattle-ben a gyülekezetet, ahol alkalmazni fogjuk az itt megvitatott Holont a három hang szentéllyel kapcsolatban, amelyeket a fizikai síkon New Mexicoban, Costa Ricában és Nepálban hoztunk létre. E hármas egyesítése a felemelkedés fényének megnövelését szolgálja.
Ezt az eseményt megelőzően, Március közepe táján egy újabb közleményt, egy újabb Planetáris üzenetet adunk át az útmutatásokkal azok számára, akik fizikailag nem tudnak csatlakozni hozzánk Seattle-ben. Ezek az útmutatások lehetővé teszik mindazok számára, akik fizikailag nem lehetnek jelen, hogy csatlakozzanak hozzánk energetikai szinten, és reszt vegyenek a Planetáris szolgálat eme akciójában.
Az egyiptomi mítosz és beavatási tudás szerint civilizációtok most az úgynevezett ANMIT beavatáson megy keresztül, ami lényegileg az átjáró a hatalomra törekvésből a szeretetbe és a magasabb valóságokba, ami a felsőbb csakrákon át érzékelhető.
Küzdelem folyik azok között, akik a konfliktusok világát akarják állandósítani, ahol ők magukhoz tudják ragadni és gyakorolni a hatalmat, és azok között, akik életüket együttműködésben kívánják élni megértve, hogy minden élet egymáshoz kapcsolódik.
A gyülekezetnek kettős célja van:
- hogy az itt megvitatott Holont és a nap áramlat hasznosítását az egyéni felemelkedésben mester szintre tökéletesítsük;
- hogy felszabadítsuk a Föld érzelmi szférájában a spirituális felemelkedés energiáját, ami az összes élet javát szolgálja és hozzásegít az együttműködés oldalára billenteni a mérleg serpenyőjét a konfliktusok helyett.
www.espavo.hu
A Hathorok üzenete a Föld számára Tom Kenyonon keresztül
A Hathorok március végén adták át ezt az üzenetet Judinak és nekem, de akkor éppen úton voltunk, ezért mostanáig nem tudtuk nyilvánosságra hozni.
Úgy gondoltuk, te is szeretnéd tudni, milyen üzenetet adtak át nekünk egy közvetítés során, néhány nappal ezelőtt. Tulajdonképpen megerősítették, hogy korábbi jóslataik és előrejelzéseik kezdenek beigazolódni. Egyre gyakoribb a rendellenes időjárás, mint ahogy az egész Föld is növekvő ütemben változik. Külön hangsúlyozták, hogy a jéghegyek és a gleccserek olvadása az egész bolygón gyorsabb lehet, mint ahogyan azt a tudósok megjósolták. Azt is elmondták, hogy ez az ökológiai helyzet a teljes pusztulásig is eljuthat. Ez egyéni szinten azt jelenti, mindezt mi magunk teremtettük meg.
Nem hiszem, és nem is érzem, hogy a Hathorok a végítéletet hirdetnék. Ők mindig azt mondták, hogy saját valóságunk társteremtői vagyunk és a negatív helyzetek visszafordíthatók akár az utolsó pillanatban is. Megjegyzéseikkel csupán azt akarják kifejezni, hogy az általuk átadott információk lehetővé teszik mindnyájunk számára, hogy jobb döntéseket hozzunk magunk és szeretteink számára a jelenlegi, példa nélküli változások közepette.
Nem állítják, hogy a jóslataik elkerülhetetlenül bekövetkeznek.
Ez olyan lenne, mintha valaki kijelentené, hogy kilyukadt az autód gumiabroncsa, kezd leereszteni, és azt jósolná, hogy nem tehetsz ellene semmit, meg kell várnod, míg teljesen lapos lesz. Az információ és a tudás megerősíthet bennünket, de csak akkor, ha használjuk a gyakorlatban és nem sújt le vagy bénít le teljesen az, amivel szembesülünk.
A Hathorok azt is jelezték, hogy egyre gyakrabban fognak mostantól üzeneteket átadni a Föld számára, amint az események felgyorsulnak. Nem jelezték, hogy pontosan milyen rendszerességgel adják majd át az üzeneteket, de nincs is szükség arra, hogy ezt előre jelezzék.
Az alábbi üzenet a Föld mágneses mezejéről szól, és arról, hogyan hat ránk.
A Hathorok üzenete a bolygó számára a Föld mágneses mezőjéről
Az alábbi – Hathorokra vonatkozó - információk a Tom Kenyon és Virginia Essene: A Hathorok c. könyvéből származnak.
Hator – az egyiptomi termékenység-istennője volt, de létezik egy Hathor nevű földönkívüli faj is. Fenn is maradt róluk néhány ábrázolás Egyiptomban, aholis Kr. e. 10.000 körül jártak. De a Hathorok kapcsolatban álltak a tibeti lámákkal is a tibeti buddhizmus kialakulása idején. Az ő tanításuk lett az alapja a hang használatával kapcsolatos egyedi technikájuknak és gyakorlatuknak. Érdekes megjegyezni, hogy a mikor a médium rákérdezett a vele kommunikáló Hathor nevére, azt válaszolta, hogy Avar-nak hívják. Állítása szerint Sanat Kumara kérésére érkeztek ide, aki a Fehér Testvériség néven ismert intergalaktikus tanács tagja.
A Hathorok állítása szerint mikor itt jártak Kr. e. 10.000-ben, Atlantisz már elpusztult. De együttműködtek néhány atlantiszi és lemúriai beavatottal is, akiket Egyiptomba irányítottak. Az arktúriaiak és a fiastyúkbeliek is Észak-Afrikába irányították néhány beavatott emberüket. A Hathorok meglehetősen könnyen kapcsolatban tudnak lépni az emberekkel. Mivel ők egy magasabban fejlett civilizáció tagjai, magasabb rezgésszámmal, ez a kontaktus nem fizikai formában szokott történni. A kapcsolatteremtést az emberek általában éteri hangüzenetként, azaz tisztánhallásként és tisztánlátásként, azaz látomásként, intuícióként és álombeli megjelenésként tapasztalhatják. Ők segítették az egyiptomi Misztérium iskolák létrejöttét és fejlődését is. Elmondásuk szerint, ha akarnak meg tudnak jelenni fizikai testben is, ekkor 3-4 méter magas, nagy fejű, nagy és hegyes fülű, hosszú kezű-lábú humaniodokat látnánk magunk előtt, akiknek szintén van hajuk, amit összefogva hordanak. De csak ritkán jelennek meg így, hisz az ő természetes formájuk a fénytest, DNS-ük 12 szálból áll. Változtatni képesek tehát a saját rezgésszintjüket, de a rezgésszint váltás az alapja a közlekedési eszközeik működésének is.
A következő idézet pedig Drunvalo Melchizedek: Az élet virága ősi titkai c. könyvéből származik:
„A Hathorok 3-4,8 m magasak. Hosszú-hosszú időn át segítették az embereket a Földön szeretetükkel, és a hagról való hihetetlen tudásukkal. Az egyik egyiptomi beavatási folyamat alatt – amely a Nagy Piramisban megy végbe – az ankhot is megszólaltatják. A hangot egy Hathor hozza létre, és folyamatosan hallatja kb. fél-egy órán keresztül. Elsősorban a test gyógyításának, és a természeti egyensúly visszaállításának eszköze. Ahhoz hasonlít, mint amikor a légzéssel egy időben adjuk ki az óm hangot. A Hathorok megtanulták, hogyan kell szünet nélkül hangot kiadni, mialatt az orrukon keresztül beszívták a levegőt a tüdejükbe, majd a szájukon át kilélegeztek. Az ankh hangja – beavatási szertartás vezetése csak egy volt a sok minden közül, amit értünk, és az egyensúly beállításáért tettek. A Hathorok évtizedekig tartózkodtak a Földön, az emberiség megsegítésére.
Az egyidejű légzés, és folyamatos hangképzés nem ismeretlen ma sem. A didgeridoo-n játszó őslakosok körkörösen lélegeznek. Képesek egy hangot egy órán keresztül is kitartani, mialatt kontrollálják a levegő áramlását a testükben.”
http://arvisura.van.hu/keret.cgi?/hathorok.htm