Bejelentés



Csillagszülött

MENÜ










Halálközeli Élmény

Halálközeli Élmény: Karsay István 1989-90 években történt egy motorbalesetem. Főútvonalon közlekedtem a belvárosban, a barátom lemaradva mögöttem jött. Egy lámpánál szokás szerint "kilőttem" és száguldottam az úton. Szerintem 80 km-es sebességgel mehettem, amikor jobbról egy zárt Zsuk típusú autó nem adott elsőbbséget és féktávolságon belül elém vágott. Érdekes módon utólag nem emlékeztem semmire, az egész olyan volt, mintha már a baleset előtt egy másodperccel nem lettem volna a testemben. Nem éreztem a csattanást, pedig belefejeltem az autó falába. Szerencsére volt rajtam bukósisak. A következő emlékem az volt, hogy a testem fölött lebegek. Láttam, ahogy a tömeg körbeállt és a mentősök szóltak nekik, hogy menjenek messzebb. Láttam, ahogy fölém hajolva valamit csináltak velem, gondolom élesztgettek, de eltakarták a testem. Ezzel szinte egyidőben halottam, hogy egy öreg néni imádkozik értem. Érdekes volt fentről szemlélni az eseményeket, de azt, hogy mennyi ideig tartott az egész, azt szinte nem is érzékeltem. A második emeleti ablakból is kihajolt egy ember, az volt a furcsa benne, hogy szinte derékig kilógott az ablakból és nem vette észre, hogy mellette vagyok. A következő emlékem az az volt, hogy betesznek a mentőautóba és egy sötét helyre kerülök. A sötétben egy maghatározhatatlan kedves hang megszólalt: "nem jött el még a te időd. Ez egy véletlen baleset volt. Kelj fel, nincs semmi bajod, meg vagy gyógyulva". A mentőautóban magamhoz tértem fel akartam ülni a hordágyon. A mentősök visszafektettek mosolyogva a kezükkel, hogy azért ezt nem kellene csinálni, az előbb még meg akartam halni. Közöltem velük, hogy semmi bajom. Mikor megérkezett a mentő és kinyitották az ajtaját, felkeltem minden tiltakozásuk ellenére. Fájt és sajgott minden porcikám, az ő segítségükkel szálltam ki a mentőautóból, elutasítottam a hordágyat. Az orvos nagyon meglepődött és beültetett egy kezelőbe. Pár perc múlva teljesen magamhoz tértem. A tiszta tudatommal és beszédemmel annyira megzavartam az orvost, hogy olyan egyszerű az alapvető vizsgálatokat is elmulasztotta, mint koponyaröntgen. Csak annyit látott, hogy jól vagyok. Közölte, hogy megfigyelésre bent kellene maradni egy pár napig. A gyerekkori mandulaműtétem kivételével és a látogatásokat leszámítva soha sem voltam kórházban, most sem akartam ott maradni. Kérdeztem az orvost, hogy miképpen tudnám ezt elkerülni. Rám mosolygott és rámutatott a hátsó kijáratra. Közölte, hogy most valamiért fel kell mennie az emeletre, he én közben eltűnök a rendelőből akkor ő már nem tehet semmit. Elbúcsúztunk egymástól és én véletlenül eltűntem a hátsó kijáraton. A mögöttem jövő motoros barátom közben végig szemlélte a balesetet. A motorom roncsait a közelben lévő irodám mellett lévő garázsba tolta, majd miután a mentősöktől megtudta, hogy hol vagyok értesítette a családomat, majd üdítőkkel felfegyverkezve bejött hozzám a korházba, ahol közölték a legnagyobb meglepetésre, hogy eltűntem. Visszajött az irodába, ahol megtalálta a nyomaimat, majd rövid gondolkodás után a sarki kocsmába bement, ahol éppen magamban ünnepeltem egy nagy korsó sör társaságában a fura balesetet. Az élményeimről nem beszéltem senkinek, legalább nyolc év telt el, mire el mertem mondani, pontosabban leírni és beszélni mertem róla, de addigra már olvastam a témáról könyvet és a helyére tudtam tenni az eseményeket. Annyi még hozzá tartozik a dologhoz, hogy a évek múlva álmomban "levetítették" a balesetet és szinte minden szögből végig kísérhettem az egész eseményt. Másnap felhívtam telefonon a barátomat és elmeséltem az álombeli eseményeket. Megdöbbenve hallgatta, mert olyan dolgokat mondtam el, amit csak egy kívülálló láthatott. Fontos momentum az is és itt volt jelentősége az elmaradt koponyaröntgennek, hogy egy év után megfájdult a bölcsességfogam, megröntgenezték, és kiderült, hogy az elmúlt időszakban volt egy álkapocs repedésem és nem vettem észre. Ez most fontos volt, mert a bölcsességfogam a balesetben hosszában kettétört és nehéz volt kivésni, mert fent állt a veszély, hogy újra eltörik, így fogsebészeti eljárás keretén belül óvatosan véste ki egy orvos barátom azzal a lehetőséggel, hogy esetleg egy rossz ütés miatt össze kell drótozni az állkapcsom. Szerencsére nem kellett. Második élményem Gyurcsok József nevéhez fűződik. Gyurcsok József regressziós hipnózist alkalmazott abban az időben gyógyításaihoz kísérletképpen. Sikerrel működött hipnózis alkalmazása. Ez emlékeim szerint 1997 évében lehetett, január havában. Baráti látogatáson voltam nála. Kipróbálta rajtam is a hipnózist, de a visszavezetésnél az anyaméh emléknél megálltam. Rövid lényege a hipnózisnak, hogy az életet visszapörgetve egy előző életbe visszatérve az esetleges mostani betegség okát meg lehet találni és ha nem karmikus eredetű a betegség, akkor fel lehet oldani. Én előtte olvastam, hogy nem jó minden áron visszamenni az előző életbe, nem ok nélkül takarja a feledés fátyla az előző élet emlékeit. Nem is sikerült, megmakacsolta magát a tudatom. Mindenesetre a születésem körülményeiről olyan információkat mondott, amit csak én tudhattam egyedül. Ez visszaigazolásként megnyugtató volt a számomra. Utána következett egy érdekes dolog. Előrevitt az életembe, egy érdekes helyre kerültem. Egy patak partján találtam magam. Én bal oldalon álltam, és sötét volt az én oldalamon. A másik oldalon egy gyönyörű aranyszínű köd volt, mást nem lehetett látni. Pár méterrel arrébb láttam egy HIDAT. Megkérdeztem Gyurcsok Józsefet, hogy rámehetek-e a Hidra. Azt válaszolta, hogy igen, de ne menjek át a Hídon. Ahogy ráléptem, egy különleges dolog történt velem. Teljesen súlytalan lettem (136 kg voltam akkor!), egy csodálatos boldogság érzés járt át és megéreztem valami megfoghatatlan csodálatos dolgot. A Híd közepéről áttekintve egy csodálatos szempárt láttam, amiből sugárzott a melegség és valami megfoghatatlan érzés járt át. Gyurcsok József rám szólt, hogy ne menjek tovább, de nem hallgattam rá és elindultam a Hídon, nem volt kedvem visszafordulni. Erre hangosan rám kiabált, hogy azonnal jöjjek vissza! Bánatos és fájó szívvel, de engedelmeskedtem neki és visszajöttem. Mikor leléptem a Hídról újra éreztem a testem, visszakerültem a valós világba. Utána kiértékeltük a helyzetet. Kiderült, hogy az életet és a halált elválasztó Hídon voltam. Ezért éreztem ezt a különleges érzést. Mellettem volt a gyermekem és érdekes módon még hozzá sem akartam visszatérni. A többiek, akik nézték a hipnózist később elmesélték, hogy szinte nem is lélegeztem, azt hitték, hogy meghaltam. Gyurcsok József elmesélte, hogy a Hídra történő progressziós előrevezetést meg tudta csinálni, de ha a Hídon átmentem volna, már nem tudott volna visszahozni! Ezért kiabált rám. Utána napokig lelki beteg voltam, mert olyan jó érzés volt ott lenni, hogy szinte bántam, hogy visszajöttem. Később elmúlt ez az érzés, de minden halálfélelem megszűnt bennem. Azóta teljesen máshogy látom a világot!
Halálközeli élmények kutatása
A halálközeli élményeket mindenki saját ítélőképessége szerint magyarázza: némelyek tudományosan, mások valamely transzcendencia segítségül hívásával. Legújabban a kutatók törekvése az, hogy a két nézőpont egyesítésével és kiegyensúlyozásával átfogó, a tudományágakon átívelő értelmezési keretet adjanak a szinte mindig makacsul egyöntetű halálközeli élményekkel kapcsolatban. A jelenségnek erős kultúraalakító potenciálja van, és lehet, hogy egyre közelebb kerülünk azokhoz a társadalmakhoz, amelyeket fejlett halálkultúra jellemzett. Ilyen volt elsősorban az ókori Egyiptom, a legtöbb tradicionális civilizáció, napjainkban pedig Tibet és más olyan közösségek, amelyeket a felvilágosodás szelleme viszonylag érintetlenül hagyott. Ezeknél a halál-attitűd egészen más okból magas szintű: legfőképp azért, mert a haldoklás családi vagy tágabb közösségben zajlik, és mert mindenki részese valamilyen, a halottak világára vonatkozó rítusnak és tapasztalásnak. A Tibeti halottaskönyv szavai szerint: "senki sem tanul meg élni, aki nem tanult meg meghalni". Ezért kellett a régi misztériumokban, beavatási szertartásokban, az ifjú férfivá avatásakor a legkülönfélébb népeknél szembekerülni valamely halálos veszedelemmel. Az ilyen közösségekben úgy gondolják, hogy az eltávozottak láthatatlan alakban tovább élnek, és ugyanazt teszik, amit életükben. A halottak így a mindennapi élet részei és jelentős tényezői, akiknek szándékaival, igényeivel és nem ritka bosszúvágyával számolni kell. A halálközeli élmények leggyakoribb momentumai A halálközeli élményeket kultúránkban csupán egy kisebbség tartja valóságosnak, ám ez a kisebbség egyre népesebb. Egyre több az olyan tudósok száma is, akik úgy vélekednek, hogy ezek az élmények nem magyarázhatók meg teljesen az ő eszköztárukkal: kicsúszik a kezeik közül. Sokakat lenyűgöz a halálközeli élmények rendkívüli hatása, és ezért valamilyen transzcendentális inspirációt sejtenek mögötte. A többség azonban éppen a transzcendencia bizonyítékait hiányolja, és nem is alaptalanul. A téma sajátosságából fakad, hogy noha sok olyan adalékot lehet találni, amelyet adott nézőpont képviselői már bizonyítéknak tekintenek, ezek valószínűleg soha nem fognak végső érvet szolgáltatni a halálközeli élmények tartalmának valós vagy valótlan volta mellett. Forrás: virginia.eduMaguk az élmények azonban kétségkívül valóságosak, és noha nincs köztük két teljesen egyforma, szinte mindegyikben találunk hasonló elemeket. Figyelemre méltó, hogy - legalábbis az euroatlanti kultúrán belül - a különböző nemzetiségű, világnézetű és intellektusú emberek halálközeli tapasztalatai főbb vonásaik tekintetében mennyire egybehangzók; ám még ha egy Platón által leírt élményt összevetünk pl. egy mai európai ember beszámolójával, akkor is találunk bennük közöset. A leggyakrabban említett momentumok a következők: saját test kívülről látása; sötétség vagy sötét alagút és az azt követő fény; az életről alkotott morális ítélet, olykor az életesemények részletes visszaidézésével, életfilmmel kísérve; békesség, öröm, megnyugvás; máskor az élet értelmének felismerése. A tudat a lehető legritkábban csökkent vagy zavaros, sokkal inkább az éberség fokozódása jellemző - kivéve, ha az élmény átélője altató- vagy kábítószerek hatása alatt áll. Az élmény ezen kívül nem sokban függ a külső körülményektől: balesetek elszenvedői hasonlókat tapasztalnak, mint azok, akiknek a szíve infarktus vagy más betegség miatt áll meg. Egyetlen különbséggel: a hirtelen jött halálközelség, pl. közlekedési balesetek sokkal gyakrabban idézik elő az élet filmszerű lepergését. Ez általában visszafelé történik, és a személy hihetetlenül rövid idő alatt él át újra számos múltbeli eseményt, olyan élénkséggel, mintha csak ott lenne, miközben külső szemlélőként is látja magát és érzékeli viselkedését. Sok olyan "emlék" vagy apró részlet is felmerülhet, amelyet ő már elfelejtett - mások azonban esetleg emlékeznek rá... A halálközeli élmény drámai hatással lehet a visszatértekre és környezetükre is. A hatás elsősorban az addigi életút morális értékeléséből ered. Ez az értékelés sokszor csak a szándékokat veszi figyelembe, nem pedig a tettek látszólagos jóságát vagy rosszaságát. Lehet segíteni másokon önző szívvel és lehet törvényt sérteni tiszta szándékkal. A halálközeli élmény túlélői számára a külső, társadalmi megítélés elveszti jelentőségét. Ahogy a siker, a pénz és a presztízs sem számít többé. Semmi nem fontos, csak a szeretet, az emberi kapcsolatok és a tudás - állítják szinte mindannyian. Amikor aztán új értékrendjük szerint próbálnak új életet kezdeni, különféle akadályokba ütköznek. A jótékonykodás, a szociális munka megfelel nekik, viszont ezért nem szívesen kérnek pénzt. Így azonban a megélhetésük válik kérdésessé. Személyiségváltozásukat a család sem mindig fogadja örömmel: a házastárs úgy érezheti, hogy ő nem ezt az embert választotta - a halálközeli élményt átélők körében ezért nem ritka a válás. A másik fő probléma az élményt követő gyakori depresszió. A halálközeli állapot sokak számára a tökéletes boldogság érzésével jár, a visszatérés viszont gyakran fájdalmas. Ilyen elsöprő élményekhez viszonyítva minden kissé fakónak tűnik. A halál közelségéből visszatértek közül ezért sokan követnek el később öngyilkosságot. Vannak azonban, akik éppen hogy többre kezdik értékelni az életet, mint élményüket megelőzően. A fényt nem hagyják "odaát", hanem magukkal hozzák mindennapi életükbe. Jakabffy Éva Forrás:http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!