Bejelentés



Csillagszülött

MENÜ










Éteri kötelékek- kötődések

Ha két ember szoros kapcsolatban áll egymással,akkor éteri kötelékek vagy hajszálvékony fonalak formálódnak, hogy ezen keresztül kapcsolódjanak egymáshoz. Ezek ugyanolyan kötelékek amelyek az anyát és gyermekét összekapcsolják. Lehet vékony ez a kötelék, de kötődés idejétől és milyenségéből adódóan, kialakulnak egészen vastag éteri kötelékek is. Ezekben a egymástól kiinduló és egymáshoz kapcsolódó kötődésekben energia áramlik. Ezek a kötelékek lehetnek pozitív és negatív töltetűek. Azokat az embereket, akik egymást szeretik, tisztelik, megbecsülik- pozitív éteri kötelékek kötik össze. De ezek a kötelékek akkor negatívvá változnak, ha a kapcsolat végett ér és a pár egyik tagja továbbra is ragaszkodik a másikhoz birtokolni akarja. Normális körülmények között, ha egy kapcsolat véget ér, akkor ezek a kötelékek/fonalak lassan szétválnak, hacsak nem fordítják át barátsággá a kapcsolatukat. Ha egy kapcsolathoz bármilyen jellegű félelem társul, akkor egészségtelen kötődés alakul ki a másik emberhez.(Némely esetben a kötelékek a személytől egy-vagy több tárgy felé is vezethetnek, amelynek az elvesztésétől fél. Ezeket az éteri kötelékeket, lelki szemünkkel láthatjuk és pszichikus érzékeléssel észlelhetjük. A kötelék túlsó végén lévő személy energiát vonhat el tőlünk anélkül, hogy tudnánk róla. De küldhet a szálon keresztül negatív energiát is felénk, orvosilag meg nem magyarázható betegségeket okozva. A gyógyítókat és a segítőkész embereket, egy csomó ilyen éteri kötelék kapcsolja azokhoz, akiknek segítenek. Ez egyáltalán nem attól függ, hogy elfogadnak e pénzt a segítségért. Ilyen esetben kötelékek akkor alakulnak ki, - ha a segített személy függővé válik a segítőjétől. Minél hosszabb ideig tart egy kapcsolat, annál vastagabb a kötelék. A legvastagabb köteléken áramlik a legtöbb energia az egyik vagy a másik irányba. Krónikus betegségben/fájdalmakban szenvedőket rendszerint vastag kötelékek kötik közvetlen családtagjaikhoz. Ezeket a kötelékeket minden esetben a félelem táplálja és egészségtelenek, zavaróak. Semmi közük nincs a szeretethez, és egészséges szeretetteljes kapcsolódáshoz. Éppen ezért ezeket a kapcsolódási pontokat le kell választani. A kötelékek leválasztása nem azt jelenti, hogy elhagyjuk a másikat, hanem azt, hogy elengedjük a kapcsolat egészségtelenül működő részét. Mondok egy példát a jobb érthetőség kedvéért: -ha valaki rá van csatlakozva a te energetikai rendszeredre, akkor csapolja az energiádat, - úgy töltekezik belőled mint ahogy a benzinkútnál tankoljuk az üzemanyagot. Nem tudsz annyi kávét inni, nem tudsz annyit aludni, hogy pótold az elvesztett energiát amit az éteri köteléken keresztül csapoltak meg és ezáltal elszívták az energiádat. Akiknek munkájához hozzátartozik mások megsegítése pl: gyógyítók, tanácsadók, tanárok stb...egy csomó éteri kötelék fűzi a betegeihez, tanítványaihoz. Ezért nagyon fontos, hogy minden egyes alkalommal mikor segítesz valakinek, elvágd az éteri kötelékeket. Éteri kötelékek elvágása Michael Arkangyal segítségével: A munkához kérd Michael Arkangyal segítségét. - Michael Arkangyal hívlak Téged, kérlek válaszd le rólam a félelem összes kötelékét, amelyek elszívják az életerőmet és energiámat. Mivel Michael Arkangyal kezében fénylő kard van, nyugodtan várd meg amíg elvágja ezeket a kötelékeket. Gyógyító energiákat fog küldeni a helyére neked és kötelék túlsó oldalán lévő személynek is. Akik érzékenyebbek az energiákra, azok testi és légnyomásbeli változásokat fognak érzékelni mialatt Michael elvágja, leválasztja köteléket. Azt követően pedig, több energiát, a fájdalmak enyhülését és megszűnését. Makacs kötelékek elvágása: Michael csak akkor képes elvágni a kötelékeket, ha kész vagy elengedni a nehezteléseidet az iránt, akihez a kötelék a kötelék fűz. Ha ragaszkodsz a haragodhoz és nem vagy hajlandó megbocsátani, akkor a kötelékeket nem lehet elvágni. Ha fenn áll ez a helyzet nálad is, akkor tedd hozzá a következőket amikor Michaelt hívod. - Kész vagyok minden fájdalmat békére cserélni. Kérem, hogy minden fájdalom helyére béke költözzön. Különleges kötelékek elvágása Végig veszed gondolatban az összes múltbéli és jelenlegi személyeket akikkel kapcsolatod, kötődésed volt, és egyenként kéred a kötelék elvágását. Tapadós kötelékhálók eltávolítása Az új kötődések egy pókhálóhoz hasonlítanak, mivel vékonyak, de tapadósak. Mikor Michael Arkangyal elvágta őket, az eredmény olyan volt, mintha késsel akarnánk elvágni a pókhálót. Ilyenkor Rafael Arkangyaltól kell a segítséget kérni. - Kérd Rafael Arkangyal segítségét,lásd és érezd: - hogy Rafael egy tisztító habos flakonnal odamegy hozzád, majd testedet végis-végig befújja habbal. A hab (hasonló a tűzhelyek tisztítására használt habokhoz)- azonnal feloldja a félelem- kötelékeket, amelyek az új ismerőseidhez kötnek, vagy olyanokhoz akikkel a kapcsolatod rövidebb életű volt. Amikor a hab mát teljesen feloldta a kötelékeket, akkor Rafael zöld színű gyógyító folyadékot fúj rá, mint egy spray-ből és eltávolítja vele a habot. Így minden köteléktől megszabadultál. Függőség-kötelékek elvágása Ülj le és gondolj arra a viselkedésre vagy szokásodra, amelytől szeretnék megválni. Fontos, hogy valóban akard, hogy valóban meg tudj szabadulni tőle. - Képzeld el, hogy azok a dolgok vagy helyzetek amelyek után szenvedélyes vágysz, ott fekszenek az öledbe. Majd lásd és érezd, hogy a gyomrod felett lebegnek 30 cm-rel. Figyeld meg a gyomrod, a dolgokhoz való kötelékek szövedékét. Azért a gyomor (napfonat), mert erő-akarati központ, olyan mint egy fa gyökere. Gondolatban kérd meg Rafael Arkangyalt, hogy vágja el az összes szövedéket. Ezután könnyedén távozik tőled a dolog. Ekkor Rafael, smaragdzöld fénnyel veszi körül a hasadat, hogy begyógyítson minden sérülést. Miközben mélyen lélegzel,- gyógyító fény kerül a testedbe, a kötelékek elvágott vége felől. Miközben lélegzel, Rafael erőteljes gyógyító energiája betölt minden korábbi ürességet, elmulaszt és kiegyensúlyoz minden korábbi aggódást és egyensúlytalanságot. Tárgyakhoz fűző kötelékek elvágása Az anyagi tárgyahoz való éterikus kötődésnek árulkodó jele, ha semmilyen áron nem tudsz attól a bizonyos dologtól "megszabadulni".










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!