Bejelentés



Csillagszülött

MENÜ








Magyarság

Kuthy Lajos jövendölése Magyarország rabszolgaságáról Kuthy Lajos (1813–1864) nevét ma már az iskolákban sem tanítják, pedig a 19. század negyvenes éveiben a legsikeresebb, legkeresettebb íróink közé tartozott, akinek stílusa nagy hatással volt kortársaira, köztük a fiatal Jókaira is. Elfelejtették munkáit, híres novelláit, regényeit, és őt magát is. Utolérte a magyar tehetségek sorsa, s szegényen, mindenkitől elhagyatva halt meg. Diószegi szőlőjében lévő sírján már csak gaz és dudva terem, és intelmei olyanok voltak, mint a vízre írott betű. Az irodalmi lexikonok – ha egyáltalán megemlítik – egyformán azt tanítják a balliberális szalmán kérődzőknek, hogy unalmas, zavaros könyveket írt, munkái tele vannak szertelenségekkel, s gyenge jellemű ember volt, mert állást vállalt a Bach-korszak alatt. Talán jobban megértjük, hogy miért volt szükség erre az irodalmi fémjelzésre, ha röviden ide írjuk, hogy Kuthy Lajos volt az a magyar író, aki már 1846-ban megjelent, prófétai látással írott regényében, a Hazai rejtelmekben megjósolta, miként fogja Magyarországot száz év alatt meghódítani a zsidóság. Ezért és csakis ezért kellett eltűnnie nyomtalanul a magyar irodalomból, hogy helyet adjon a Molnár Ferencek, Hunyady Sándorok, Szép Ernők, Biró Lajosok nevével fémjelzett országhódító hadnak, akik a magyar tehetségek helyett arathatták le az irodalmi babérokat. Ezért kellett meghalnia még Kuthy emlékének is. Utoljára 1906-ban adta ki a Franklin Társulat Hazai rejtelmek című, első megjelenésének idején óriási sikert aratott regényét, melyhez az előszót nem kisebb személyiség, mint Mikszáth Kálmán írta. Azóta nem akadt kiadó, aki vállalta volna, hogy újra nyilvánosságot adjon ennek a nagy magyar Kasszandrának. Mintha állami segédlettel irtanák tehetségeinket, és mintha bűn volna hazánkban a magyar élet égető problémáival foglalkozni... Operett, szerelmi háromszöget tárgyaló színdarab, hejehujás cigánytörténet: ez, ami manapság a honkebleket deríti. Nemzeti kérdés, társadalmi korrajz – szélsőséges fölöslegek. Ebben a könyvben Kuthy Lajos előre megmondott mindent, ami azóta száz százalékban beteljesedett. Olyan tisztán, olyan világos bizonyossággal látta meg a mai Magyarország sorsát, hogy őt olvasva kétségbeesetten kell megállapítanunk: Kuthy próféciája napjainkra az utolsó betűig beteljesedett. A Hazai rejtelmek második kötetében (XXIV. fejezet) Löbl Simon uzsorás ajkaira adja Kuthy ezt a jóslatot. Löbl heves beszélgetést folytat Szalárdy György gróf főispánnal, a tönkrejutott, karmai között vergődő magyar úrral, akinek nyíltan, leplezetlenül elmondja a zsidóság céljait, terveit, feltárja azokat az eszközöket, melyekkel a zsidóság meg fogja hódítani Magyarországot. Ma szinte hátborzongató olvasni ezt a több mint százhatvan évvel (!) ezelőtti próféciát: Ez a mi zsebünknek való „hizoda” „A kevés részvény – mondja Löbl –, mi magyar köröm között van, apránként idegen kézbe vándorol. Itt siettetve lesz a jövendő, hogy a magyar föld idegen országok technika-provinciájává váljék. Nekünk erre törekednünk kell. Csak így leend az, hogy a folytonos szegényülésben, mi és utódaink, bővebb és könnyebb alkalmat nyerünk excellenciátok megtört és megfogyott fajában nemzetietlen pénzarisztokráciát alapítani… Különösen mi, zsidó magyarok, vagy magyar zsidók, kik jövő uraságunkat akarjuk megépíteni, nem rakhatjuk az alap közé az idegenek kövét, nem segélyhetjük társunkká a bukott telektulajdonost, hogy midőn a ház felépül, szalonjainkat elfoglalja és minket kiszorítson. Nekünk törni, nyomni, eltapodni kell minden csirázó versenyt és vetélyt, elzárni és betemetni minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit a nemességhez szivárogtatná, s új uralgást adna kezébe.” Magyarországról szólva ekként folytatja elmélkedését Löbl Simon: „Ez a mi bőrünknek való hely, a mi zsebeinknek való hizoda. Igen alkalmatos héber konzervatórium, amelyben a jeruzsálemi fény megnő és felmagzik. Soha egy státus sem engedett a spekulánsoknak olyan bő és könnyű nyereséget, anélkül, hogy emberi vagy országos célnak általuk hasznot ne szerezne. A helybeli és jellemviszonyok egészen a malmunkra dolgoznak. Akármilyen politikai színű egyén legyen a nemzet élén, rögtön támad párt, mely mielőtt magát úgy mutatná, hazaárulónak kiáltja ki, népszerűségét, hitelét aláássa, furkálja, szárnyát megnyírja, s mikor se ti se tova nem tud mozdulni, saját pártja is odább áll tőle, hogy új zászló alá csapja magát, melynek tartója egy másik csoport által ismét le fog rántatni. Azért sok jellem, sok tehetség kényelmei közé vagy szegény zugába vonja be magát, és elpipázza erejét, mert nem akar taps közt kezdett szerepet füttyön végezni, hogy végre mit se használjon, aminek itt a legnagyobb művész is ki van téve. Látja excellenciád, hogyne örülne ennek a zsidó. Nekünk olyan nép kell, amely jeleseit becsülni nem tudja, mely egymással veszekszik.” Jóslás a numerus clausus eltörléséről Mikor a könyv íródott, persze még sehol sem volt numerus clausus, de Löbl Simon még azt is megjósolta, hogy a magyar törvényhozás miként fogja derekát beadni az idegen fajta érdekeinek. „Mi és feleink – mondja az uzsorás – ezer és ezer úton körmeinkbe tartjuk a pénzpiacot, az ipart idegen gyülevész nép űzendi, s a magyar gazdatisztjeinkké lesz saját földjén. Ő vezeti a címet és zsellérkedik, mi pedig szolgáknak látszva országlunk. Mily mulatságos lesz majd az, ha a magyar urak, hideg kőszobákba gyülöngve vagy elszigetelve, értünk dolgoznak, ha díszparkjainkba hozzánk küldenek ki, megkérdeztetni, hogy mi és miként történjék. Ha mi igazgatjuk a törvényhozó szavát, s mondva rendeljük, hogy töröljenek el cikkeket a mi érdekeink szerint. Miénk lesz fény, divat, kitüntetés. Elfoglaljuk a közhelyeket, színházakat, sétányt, termeket, ünnep- és néztereket. Persze a magyarokéit, mert mi közcélból mit sem teszünk saját zsebünkre, hanem kezünkre csaklizzuk, vagy becsempészkedünk a kész érdekekbe.” Ötszáz család zsarolja a magyar hont Megdöbbentően beteljesedett Kuthy jóslata a magyarság szellemi és gazdasági leigázásáról ötszáz családnak mindenekfölött való hatalmáról, melyről ekképpen jövendöl a továbbiakban Löbl Simon: „Csak nézzen szét excellenciád, hová vittük pár év alatt a közerkölcsöt. Író és művész fut, fárad, éjjelez, s Szilveszter estéjén nem marad fillérje, mit újév napon koldusnak adjon. A közhivatalnok teng, nyomorog, nélkülöz, özvegye mégis kéregetni jár, a földbirtokos kétezer holdból nem képes családját ellátni, s az igavonó nép éjt napot eggyé tesz, mégsem lakik jól egész év hosszában. Minden munkásosztály sínylik s érzi a pénz szűkét, és csak a korhely uzsorás viheti véghez, hogy hatezer forint kamatjából a fővárosban keresetág nélkül, kényelemmel éljen s négy év alatt mégis tizenkétezer pengő tőkét tegyen félre. II. Endre korában nem sanyargatták jobban excellenciátok őseit őseink. Pedig, ha az üzéreket kútfejökre visszavisszük, s kit-kit helyére sorozunk, nem több, mint ötszáz család zsarolja Magyarhont. Ennek van alárendelve 14 millió ember sorsa, jövője, erkölcse. Ennek adózik az ország hallatlanabb kulcs szerint, mint valaha a legzsarolóbb hódítónak... Mindez tagadhatatlan tény, s mindez közönyösen foly, mintha úgy kellene folynia.” A zsidóság adósai ülnek a képviselőházban Jósol ezután Löbl Simon az idegen érdekek szolgálatába szegődő képviselőházról is, ekképpen: „Magok a sivalkodó honfiak, kik mint sirály minden vészt megkiáltanak, mellőzik szerepünket törvényhozás útján megtámadni. Egy-egy bűntettnél, mely ezrek közül napfényre vonaték, elszörnyednek, aztán a phrasisnak vége, s mi békén maradunk a gyakorlatban. Persze adósaink s ezeknek rokonai ülnek a zöldasztalok körül, kik nincsenek arra nevelve, hogy mint a rómaiak egykor, saját érdeküket veszélyezzék a t. c. hazáért, s romlását gátolnák, ha fejük forogna is szóban. Sőt eszélyesen óvakodnak érdekeinkkel köztárgyalás útján súrlódásba jönni, úgyhogy hatalmunkról alig vétetik más tudomás, mint a betáblázások nyugton hallgatott kötetei... No már, ha most, midőn még kevesen valánk, befolyásunk a kezdet nehézségei között oly hirtelenül el tudott hatalmasulni, ha minden elemet érdekébe tudott hálózni, s a köz értelmét és érzését hallgató rendszerbe nyűgözé, hiheti-e excellenciád, hogy rabjaink és eszközünk szaporodtával az ország emancipálni tudja magát a pénzszolgaságból, mely csak egy vonallal jobb az ököljognál.” A bennszülött ősi vér minden érdemlési módból ki van zárva És ezután következik a jóslat legmegrázóbban bekövetkezett, legteljesebben valóra vált része. Így mondja Löbl Simon: „A népet félig már kivettük excellenciátok kezéből, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje, szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szűrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit, s végre elsőszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fővárosban ismeretlen gyülevész nép fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik. A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja meg, s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja legyek, s emberi jogaimat erőszakkal vissza ne vívjam? De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor, s az uralgó erő igájába térnek, azaz érdekeink alá. Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek, s nőiket, leányaikat adják el pénzünkért. Valóban, mi szobrot emelhetnénk a törvényhozói észnek, mely országát ily bölcsen kezünkre adá. S még csak képmutatás sem szükséges már. Nem kell rejtve, lopódzva, utálat között járnunk, nem kell elbújni élvezeteinkkel. Az utcákon hunyászkodott vagy üdvözlő arcok fogadnak, a középosztály iránt gőgösek, nagyok ellenében gorombák lehetünk, kiönthetjük gyűlöleteinket. Kitárhatjuk titkainkat, leálorcázhatjuk jellemünket, elárulhatjuk osztályunk gyengéit: feleim biztosítvák, hogy nyíltság s dacoló erőszak nem árt, nem ingerel torlást, nem idézhet gyógyszert, mert rabszolgáink egyet nem értenek.” Ennyi talán elég az idézetekből. Utoljára még csak azt hangsúlyozzuk, hogy mindezt 1846-ban írta szegény Kuthy Lajos. Vajon mit írna ma, midőn a jóslat beteljesedvén, a saját bőrén és lelkén érzi egy pusztuló nemzet, hogy utolsó betűig valóra vált nagy írójának próféciája, amelyet Löblék rabszolga magyarságának már olvasni sem szabad. Vagy talán már nem is akarja olvasni! forrás: barikad.hu A magyar kód
„Túlrúl száll a fénymadár, begyrében hozza a magot. Szárnyain a Hold, a Nap, körötte búgó csillagok. Az őstőből életfa zsendül, székéből száz folyó ered. Gyönyörében a világköldöke meg, megremeg.”
Az ősi regék, mondák nem egyes személyek alkotásai, hanem apáról fiúra szálló tudás, emlékezet, nem egyszer a kollektív tudatalatti gyümölcsei. Ok nélkül nem maradnak fenn máig „ható” évezredes történetek. A régi korok emberei valamiféle titokzatos parancs kényszere alatt adták szájról, szájra, még a számukra összefüggéseiben értelmezhetetlen elbeszéléseket, verseket, himnuszokat is. Persze, a megőrzés érdekében sokszor aktualizálták a történeteket, elvont fogalmakat, rejtélyes folyamatokat, elemeket személyesítettek meg. Magyarán, a korabeli viszonyok köntösében ábrázolták, „földre rántották az isteneket”. Ebbe a kusza, archaikus képekkel, korabeli szimbólumokkal átszőtt struktúrába illene eligazodni a ma emberének. Aki - a jelenlegi kultúránkból adódóan -, a kisebb ellenállás irányába keresi a megoldást, azaz felsőbbrendűsége hamis tudatában barbár ősemberek képzelgéseként határozza meg a ránk maradt emlékeket. Holott, valójában csak arról van szó, hogy híján vagyunk a kódoknak, a fordítókulcsoknak. A kívül rekedt, szemlélő, analizáló elménk nem érzékeli a belső kohézió szolgáltatta információkat. A titkok csak úgy tárulnak fel, ha félretesszük előítéleteinket, a mesterségesen felállított kategóriákat, és eggyé válunk az őseinkkel, s magával a históriákkal. Természetesen, ezt az utat kell követnünk a magyarság, a magyar mondavilág estében is. Kezdjük mindjárt az úgynevezett Turul mondánkkal. Magát a Turul szót, többen, többféleképpen értelmezik, vannak akik, a tud szóból vagy Képa tórul, tódul szavakból, mások a sumér TUR (megújulás), UL (isteni erő) szógyökökből származtatják. Ugyan, az utóbbi értelmezés tökéletesen kiszolgálja elméletünket, mégis megemlítenénk egy egyszerűbb, a nép nyelvén született magyarázatot, miszerint az égiek küldte, maghozó madár odaátról, „túl-rul” jött, ezért kapta a Tu(l)rul nevet. Tehát ez a túlról érkezett madár álmában látogatja meg Emesét, a magyarok ősanyját, s ennek a találkozásnak következménye lett Álmos születése. Ezt a történetet szokták elleneink, mitológiai környezetéből kiragadva a totemizmus megdönthetetlen bizonyítékaként emlegetni. Nos, állítólag „Isten nem kockázik…”, vagy ha mégis, akkor ő maga a kocka. Így, vagy úgy, egy bizonyos, nem kötötte orrunkra a szabályokat. Nem tudjuk; Miért van minden „valamire való” népnek totemállata? Se szeri, se száma a medve, farkas, oroszlán, sas, hal, kígyó, bika, tehén, szarvas képében megjelenő ősapáknak, ősanyáknak, héroszoknak, isteneknek. Példának okáért – a Talmud szerint - Évát sem csak gyümölcsevésre csábítja el a kígyó. Nagy valószínűséggel itt is az „idegenek” által átadott tanok érthetőségét szolgálta a meglévő állattisztelet elemeinek felhasználása. De, térjünk vissza a Turulunkhoz. „Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt.” (Gesta Hungarorum) Az eredeti jelképrendszerben a madár égi szimbólum, a fény-, maghozó madár, a lélek, a Szentmag hordozója. Ennek az impulzusnak megtestesülése az egyiptomi lélekmadár (Bá), a Főnix, Hórusz, az isteni sólyom, Attila sólyma, az újgurok, mongolok szentmadara, a kínai, húsvét-szigeteki fecske. Mi több, a többszöri átalakulás, hasonulás ellenére ide tartozik a sumér Imdugud Ningirszu, Inanna-, Artemisz-, Ízisz madarai, a szkíta szárnyas istennők, és az ősanyák egyéb szárnyas ábrázolásai. Tegyük fel a kérdést; Milyen megfontolások alapján rekeszthető ki ebből a körből a tipikus isteni nemzést „véghezvivő” Turul? Hogyan hagyható figyelmen kívül a világfa birodalmai között szabadon szárnyaló – a rakamazi, nagyszentmikósi leletek tanúsága szerint is – lélekhozó/vivő szentmadarunk? A válasz egyszerű, nem illik a képbe, mert magyar, és nem finnugor. Ezért kell a totemizmus süllyesztőjébe tenni, újabban fasiszta szimbólummá degradálni. (Nem tisztünk a napi aktualitások, politikai erővonalak elemzése, de őszintén reméljük, egyszer megbűnhődnek a szent jelképeinket aljas indokból, mocskos gejzírként köpködő, idegen érdekeket szolgáló politikusaink.) „Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el” Mondja Anonymus. Ami a leírtakkal egyetemben tanúsítja, hogy a Turul legenda nem más, mint egy az ősidőkből eredő teremtésmítosz töredéke. A Szentmag anyagba kerülésének, az isteni energia megnyilvánulásának megörökítése. Igaz, a ránk maradt változat szerint Emese a megyer törzsbéli Álmos anyjaként szerepel, de ez közel sem zárja ki a mítosz régebbi keletkezését. Elvégre, mi sem lehetett természetesebb Álmos és népe részéről, mint az isteni magtól való származás, a megyer törzs kiválasztottságának felelevenítése, a versengő törzsek, törzsfők közötti elsőbbségük biztosítása. Egyébként, már termetükkel is kitűntek a zömében ázsiai gyökerekkel bíró népek közül. (Innen az árpád-házi királyok szokatlan magassága.) Ők voltak a magvasak, magasak, a magtól áradó, eredő mag-ar, a magy-ar, megy-er, a kialakuló törzsszövetség vezetői, az egységes nemzet kovásza. A vérszerződés pedig nem más, mint a Szentmag vér általi átadása, a test-vérré fogadás, az eggyé válás misztériuma. A „Mától kezdve, mind magyarok (magtól eredőek) vagytok” kimondása. Erősebb volt ez, minden hatalmi érdek mentén kötött földi szövetségnél. A Szentmag ereje tartotta össze, formálta nemzetté a különféle íjfeszítő népeket. (Ezt az erőt veszítettük el mára, sajnos az anyagbasüllyedés, a harácsolási kényszer következtében az isteni fény lassan kialudni látszik szemeinkben.) Eme kis kanyarodó után térjünk rá a másik eredetmondánkra, a Csodaszarvas történetére, amelyben – a két elbeszélés eltérő mivoltában – többen a magyarság különböző származását vélik felfedezni. A kezdeti sokféleséget a hét törzs, a székelyek, vagy a később csatlakozottak (jászok, besenyők, kunok) tudatában dőreség lenne tagadni, de a kulturális gyökerek sokszínűsége több szempontból is megkérdőjelezhető. Ennek fényében vegyük górcső alá Hunor és Magor estét a Csodaszarvassal. „Történt egy napon, hogy vadászni indultak, és a pusztában egy szarvasünő bukkant fel előttük; az menekült előlük, ők pedig a meotisi mocsarak közé is követték. Ott azután teljesen eltűnt előlük, és bár sokáig keresték, sehogyan sem akadtak a nyomára.” „Mikor a hatodik esztendőben kijöttek, a pusztaságban véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, akik a férfiak nélkül sátoroztak, s éppen a kürt ünnepét ülték és zeneszóra táncot jártak. Jószágaikkal együtt gyorsan elragadták őket a Meotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első zsákmány. Történt pedig, hogy abban a küzdelemben ama gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két leányát is elfogták, egyiküket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származtak azután az összes hunok, illetve magyarok.” (Képes Krónika) A szarvast űző ikerpár regéje egy szkíta történetre, helyesebben a feltárt kincsek központi motívumára, a szarvast űző ragadozók megjelenítésére vezethető vissza. Tudnunk kell, hogy a korai szkíta ábrázolásokon az üldözők nem négylábú állatok, hanem madár, vagy madarak voltak. Valamint, a pusztai íjfeszítő népek esetében a zsákmány elejtése, az abból történő „egyszeri jóllakás” szimbólumai egyértelműen szexuális tartalommal bírtak. Avagy, az eredeti madár, a későbbi oroszlán, mint napszimbólumok elejtik a földet jelképező szarvast, az ősanyát. Mondhatnánk, a Nap, a Szentmag földi megjelenítési formája meg-ejti, megtermékenyíti a földet, az ősállapotban lévő anyagot. Miszerint, a Turul és a Csodaszarvas mondák azonos tőről, az ősi nász, a teremtés mítoszából fakadó eredetmondák. Rendben van, lehetséges, hogy az alap egy teremtésmítosz. De hogyan válik a földet képviselő szarvasból Emese? –kérdezhetnénk joggal. Az ősanyakép már a kezdetektől erősen kötődik a földhöz, az anyaghoz, amiből minden vétetett, és amibe vissza is hullik minden. Az anyag, anya szavunk elsődleges jelentése, az a „valami”, amiből minden vétetett, példának okáért; anya-ág, anyaföld, anyanyelv, anya-folyam, anyaország, ágy, agy stb.. A felsorolásból külön kiemelendő a föld, mivel „Porból lettünk, s porrá leszünk.”, vagyis belőle származik minden élő, és „élettelen”. Az élő Föld, az anyag „szellemmel áldott” állapota, a születés, a kiteljesedés, az elhullás szent ciklusai következtében, a megújulás, az isteni szellem érzékelhetővé válásának szimbólumává lett. A sumér Inanna földi nő, és istenné válása után sem szakadhat el az anyagi dolgoktól. Ezt a kötődést erősítik a Diána, Artemisz ábrázolások elmaradhatatlan állat, szarvas motívumai. Ennek folyamodványaként Szűz Mária sem emelkedhetett „isteni” tényezővé, és a csángók Baba Máriája is holdsarlón állva várja a felkelő napot. Avagy az ősanya eredetileg Földistennő volt, a szétszórtság állapotában tengődő ősóceánból kiemelkedő egyiptomi „ősdomb”, a tibeti Csomolungma, a „Világ Anyja”, az újgurok szenthegye, a Világfát (a teremtett világot) tartó nagy hegy. A föl-domborodó föl-d, az isteni mag befogadására kész em-elkedő, örök nőiesség, em, em-es, Emese. Igen, Emese, aki „emelkedő”, „emlős” értelemben egyaránt köthető a felemelkedő földhöz, valamint a világot táplálni kész több tucat emlővel ábrázolt epheszoszi Artemiszhez is. Emese, és a Turul monda korábbi gyökereit, teremtésmítosz jellegét sejteti még az „ember” szavunk, melynek elsődleges jelentése nem más, mint „em-ből-eredő”, vagyis „Emese szülötte”. Az égi történések megjelenítésének (magyarázatának) nehézségeit tükrözik az anyakultuszokat kísérő szűziesség és a templomi prostitúcióba torkoló termékenységi rítusok keveredése. Jó példa erre Artemisznek epheszoszi átalakulása. Ahol a görög szűz, egy a már-már feledés homályába vesző ősanya kultusz hatására hihetetlen „mellbőségű” Istenanyává változik át. De nem ritka a Földistennő különböző földelemek, víz, fa, vagy a hozzájuk köthető állatok, tehén, kígyó, szarvas által történő megjelenítése, sőt a teremtés szereplőinek összeolvadása sem. Az említett transzformációk nyomait hordozza magán a szárnyas Ízisz, Ianna, Artemisz, a fatestű Tefnut, vagy az Életfát, Világfát fején hordó szarvas. Hol is található ama bizonyos Világfa? Az Óperenciás tengeren, még az üveghegyeken is túl, egy nagy hegy (Emes, a Csodaszarvas) tetején. Mivé is lett így a mi földi szarvasunk? „…ezer ága-bogán ezer égő gyertya…”, „Szarvai közt van a pirosan felkelő Nap…”, „Homlokán van az aranyos hajnalcsillag…” „Ő a világmindenség.”. Igen, ő a megtermékenyített anyából nyíló világ összessége, a teremtés részvevőit magába foglaló istenség. Persze, hasonló metamorfózisok távolabbi „vizeken” is előfordulnak, példának okáért vegyük az azték Quetzalcoate-t, ami megfelel a maya Kukulkán-nak, azaz a nagyhatalmú Tollaskígyónak, a legfőbb istenségnek. Aki kígyó és madár egyesüléséből „született”. (Később, emberi tulajdonságokkal felruházván, vöröskeresztekkel díszített köntösben tanítja népét.) Helyesebben a két teremtő impulzus, a sugárzó és a befogadó princípium ősi nászának következménye, a teremtőerők manifesztációja. Ennek az ősi násznak másik vetülete a Mexikó zászlaján látható, kígyót evő sas. (Emlékezzünk csak, a pusztai, íjfeszítő népeknél a préda elejtése, az abból történő egyszeri jóllakás szexuális tartalmat hordozott!) De mi is Mexikó jelképének története? A hosszú vándorlásban elgyötört azték népnek a kígyót evő sas jelezte az „új” hazát, a letelepedés helyét. Hogyan is történt ez a mi Csodaszarvasunkkal? A madár által elejtett szarvas szkíta történetéből, motívumából eredő Csodaszarvas mondánkban, a menekülést feladó, „prédává” váló szarvas jelöli ki az „új” hazát, a letelepedés helyét. Nos, az egyezőségek, párhuzamok önmagukért beszélnek, de nem állhatunk meg ennyinél, tovább kell keresnünk a jelképek többi üzenetét. Miért volt szükség a jelre? Miért vándoroltak hosszú évtizedekig ezek az erős, dinamikus népek? Mindkét esetben egy Napszimbólum (sas, ragadozó), és egy Földszimbólum (kígyó, ünő) „találkozásáról”, az ősfogantatásról van szó. Avagy, az érintett elbeszélésekben az ősi nász archaikus képe jelzi a teremtés, a „származás”, az Éden helyét. Azt a helyet, ahol az „igazi őshazája”, a „boldogság kertje (szigete)” található az isteni tanításokra még emlékező népeknek. B. Kántor János
Titkok és összefüggések
Tartalom: Titkok és összefüggések, amit minden magyarnak ismerni kell! A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell. Vagyis mi jelentjük Európa közepét. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem fordítva! Az energiaközpont: A Nasa kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében, a Pilisben(Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években leírta: `Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak.` Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe. A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás, nagy mennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló. A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa közé tartozik! Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének búsás hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának eredménye. A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A Pilisb en akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem ért célba, útközben meghalt. A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem változott. Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni. Privatizálás: A jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és minden fontos, központi intézményünk irányítását. Ma a magyar föld megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem kerül a privatizáció kala pácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok szerzik meg a föld jelzálog terhelésével. Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból, mindezt az EU kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek kezébe átadni. A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket, melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát. Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés. A 2007 évi kevés termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006-os termést (amit az állam és az EU 2500 ft-ért vásárolt fel és tárolt be) feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 ezer forintért el tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 ft-os gabona erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt! Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is megtartani! De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg földjeiket, házaikat, autóikat. A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a földterületek is idegen kezekbe kerülnek. A gazdálkodók tudatos ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni. Ez egy újabb olyan trauma a földtulajd onosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet. A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő okozója, holott valójában `teljesen ártatlan`. Helyette bármelyik más mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik, az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós pénzbírságra is számíthat. Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni, nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett élelmiszerekről (70%-ban felelős az emberi szervezetben lerakódott mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!), a génkezelt szójáról, a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról, melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberis ég, ideértve a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket, dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket naponta, folyamatosan, hatalmas összegeket áldozva reklámozzák, kínálják a kereskedő hálózatok. Becslések szerint, amennyiben a kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő, abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is! A térképeken a Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte! http://www.magunk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=90:titkok-es-oesszefueggesek-1-&catid=53:arnyek-oldal&Itemid=99 Siklósi András - Árpád a magyarok legfényesebb csillaga A mostanihoz hasonló, ínséget és keserűséget hordozó időkben, amikor minden hazáját szerető tisztességes magyar aggódik a nemzet megmaradásáért és jövőjéért, bizony jólesik néha visszarévedni olyan korokba, melyekben történelmünk kedvező alakulása őszinte büszkeségre és szívtájéki melegségre szolgáltatott okot. Az ősi és hősi múlt persze nyilvánvalóan nem ismételhető meg, hiszen ma egész mások a feltételek és a kihívások, s népünk harckészsége, általános kondíciója, lelki állapota is fényévekre áll az akkori magyarokétól. Az üres nosztalgiázásnak nincs tehát sok értelme, azonban a jó példák áttekintése, tudatosítása, esetleg felhasználása sohasem késő, sohasem haszontalan. Árpád, a szakrális nagyfejedelem kivételes, egyedülálló személyisége a magyarok históriájának. Sajnos az ismert elhallgatások és hamisítások okán korántsem szerepel olyan súllyal a jelenkori nemzet kollektív tudatában, mint amilyen kiemelkedő eredményei folytán megilletné. Ma inkább Szent Istvánt tolják előtérbe egyes politikai és egyházi körök – részben Árpád tagadhatatlan érdemeit is ráruházva! –, pedig az ő glóriája igencsak halványan pislákol az Árpádé mellett. Anélkül, hogy itt és most Istvánt leminősítenénk, meg kell állapítanunk, hogy nevéhez számos kifogásolható negatívum is fűződik, éppen ezért sohasem lehet a magyarság olyan egyetemesen elfogadott nagysága, mint Árpád apánk. (Gondoljunk csak sokat kárhoztatott vaskezű térítésére, pl. Tonuzóba, Koppány és mások brutális lemészárlására vagy megkínzására, valamint a német, olasz, francia és egyéb külhoni papok, lovagok, hűbérurak behívására és vezető pozíciókba helyezésére, a saját vérei rovására, ill. a Vérszerződés parancsainak áthágására. Ennek következménye lett a magyarság ősi hitének kiirtása, a rovásemlékek s a „pogány” legendák, mítoszok megsemmisítése; és az idegenuralom révén ekkor kezdődött népünk mindmáig tartó sorvadása, hanyatlása, belső elbizonytalanodása. Persze azt nem vitatjuk, hogy széles látókörű, művelt, jelentős uralkodónk volt, aki törvényeivel, Imre fiához írt Intelmeivel, közigazgatásunk és vármegyerendszerünk megszervezésével, a Korona és Magyarország Szűz Mária oltalmába ajánlásával s egyéb intézkedéseivel végső soron jót akart nekünk. Műve, pályafutása azonban felemásra sikeredett, talán ezért is hasonlott meg önmagával élete alkonyán.) Honalapító Árpád államszervező alkotása, nemzetvezetése, harci cselekményei, egységteremtése fölülmúlhatatlanul tökéletesek; az egyetlen Atilla (Etele) királyon kívül senki sem állítható vele azonos szintre történelmünk aranykönyvében. Kötelességünk tehát emlékének ápolása, alakjának és dicső tetteinek felelevenítése a hálátlan utókorban is. Hiszen tudhatjuk, hogy amelyik nép nem tiszteli elődeit, elpocsékolja vagy elfelejti múltját, annak jövője sem lesz! Európában kivétel nélkül minden náció honfoglalással szerezte meg területeit, azaz betolakodással, fegyveres hódítással, az ott élő népekre történő erőszakos rátelepedéssel vette birtokba országát. Egyedül a magyarságnál nem volt honfoglalás (legfeljebb honvisszafoglalás!), hanem bejövetel, hazatérés, békés honalapítás. Csupán az idegen megszállókat (morva, szláv, germán, bolgár stb.) kellett kiűznünk, egyébként a Kárpát-medencét mindig is magyarok vagy velük azonos nyelvet használó, vérrokon törzsek (szkíták, hunok, avarok, etruszkok, kelták, dákok) lakták. Ennek ellenére fölöttébb furcsa, hogy kontinensünkön kizárólag nálunk beszélnek hivatalosan „honfoglalásról”, a többiek pedig rendre eltagadják, mintha ezzel is a barbár ázsiai magyarok idegenségét bizonyítanák a „civilizált, keresztény” Európában. És ezt a szinte dogmává kövült ocsmány hazugságot politikusaink és történészeink zokszó nélkül lenyelik, ahelyett, hogy igazuk páncéljában visszavernék az alantas vádakat. Közbevetőleg jegyzem csak meg, hogy a magyarság később sem folytatott a Kárpát-medencén kívüli területrablásokat, gyarmatosításokat, mint a nagy „kultúrnépek” egyike-másika. Minket viszont Trianonban alaposan szétdaraboltak, s ennek megideologizálásához kapóra jön a főkolomposoknak, hogy lám a magyarok is mivel kezdték ittlétüket, jobb tehát, ha hőzöngés helyett befogják a szájukat. Ennél már csak az lenne épületesebb, ha mondjuk a mai „honfoglalók”, pl. a folyamatosan beözönlő zsidók, egyszer csak kijelentenék, hogy mostantól fogva márpedig ez Izrael, azaz Magyarország nincs többé. Szögezzük le nyíltan, aki ma Magyarországon, magyar létére a „honfoglalás” átkozott fogalmát használja, s ezzel egy (ön)gyilkos, vesztünkre kiagyalt tévtant reklámoz, az hazaáruló még akkor is, ha ennek nincs tudatában! A történelem az írásbeliséggel indult el, előtte volt az őstörténelem. Mivel a földgolyó legrégebbi kifejlett írását Erdélyben találták meg (Körös-Tordos-Tatárlaka-i kultúrkör!), ezért a világtörténelem a Kárpát-medencében kezdődött! Túlzás nélkül állíthatjuk azt is, hogy az emberiség minden tudása tőlünk származik! Nincs módunk most egy részletes áttekintésre, szorítkozzunk csupán az Árpád-i visszatérést megelőző momentumokra. A Közel- és Távol-Keletről elvándorló, nomadizálásra áttérő magyarság első „őshazája” Magna Hungaria (Volga-Ural vidéke) volt, majd Meotiszban (legvalószínűbben az Aral-tó mocsarai) telepedtek le, utána jött Dentu-Magyaria (Dontő-Kaukázus-Kiev), ill. Lebédia, végül Etelköz (Moldva-Nyugat-Ukrajna), ahol Árpádot pajzsra emelték, és a Vérszerződést megkötötték (amit a szeri pusztán később megismételtek). A tévhitekkel ellentétben Kazária nem volt szövetségesünk, hanem ellenfelünk, különösen a judaizmusra térése után. A besenyők viszont sohasem üldözték törzseinket, hanem szövetségre léptek velünk, s csak az általunk föladott területeket foglalták el, melyek fejében mintegy hátvédünkként segítettek bennünket, egészen Pannóniába (Hunniába) jövetelünkig. A kabarok pedig éppen a zsidó térhódítás ellen fellázadva váltak ki a Kazár Birodalomból, és csatlakoztak hozzánk. Tehát a hazatérő magyarok közt még elvétve sem volt semmilyen zsidó! (Noha bizonyos „héberiádák” erről másképpen vélekednek. Ne higgyünk nekik!) A magyarok egyébként már régen egyistenhívők (szkíta-keresztények) voltak; a Jézus-hit valamelyik formáját követték, részben a görögkeletiekhez, részben a manicheisták, ariánusok és nesztoriánusok közé tartoztak; ezzel párhuzamosan a mágusvallást is űzték, táltosaik vezényletével. Ha elfogadjuk Heribert Illig tetszetős elméletét (közel 300 nem létező év „betoldása” a középkorba), akkor Árpád Atillának közvetlen leszármazottja, de egyébként is az ő családfájáról ered. Nagyapja Ügek (Egyed), kitől Emese szülte Álmost (Árpád édesapját), aki maga is kiváló vezéri képességekkel rendelkezett, s egészen 895-ig fogta egybe a vándorló törzseket és nemzetségeket. Szó sincs arról, hogy „szakrálisan feláldozták” (ez durva szemita szokás!); öregen halt meg természetes halállal, vagy egy másik verzió szerint testvérharcban esett el (a lázadó Ond vezér csalta tőrbe) a Bodrogközben. (Itt említem meg, hogy Atilla sem ölette-ölte meg testvéröccsét, Budát, ez csak gonosz rágalom.) Etelközből kb. 500 ezer magyar távozott családostól, jurtástól, szekerestől, marhákkal, lovakkal és aprójószágokkal együtt. A zömük Árpád és Kurszán vezetésével a Vereckei-hágón át, a kisebbség a Vaskapu felől érkezett végleges hazánkba. Az út több hónapon át tartott, bölcsen megtervezett és bonyolított akció volt, nem pedig fejvesztett menekülés! Árpádék már jóval korábban föltérképezték az „ígéret földjét”, s rendszeres futárszolgálattal tartották a kapcsolatot az őslakó magyarokkal, avarokkal és székelyekkel, akik egyébként jó gazdaként elébük is mentek. Az Aldunánál bizánci szövetségben harcokba bocsátkoztunk a bolgárok ellen, s bár Zalánt és Simeon cárt legyőztük, Bölcs Leó árulása miatt Levente (Árpád legidősebb fia) és Tas hősi halált haltak. Árpád átvette Atilla jogos örökségét, s a pusztaszeri 34 napos tanácskozáson elrendezte az ország dolgát: törvényeket hozott, kijelölte a gyepüket, s fölosztotta a szállásterületeket a 108 nemzetség között. A németek irigykedve és ijedten nézték a magyarok nyugodt országépítését, s 902-ben orvul legyilkolták Kurszánt, majd 907-ben elhatározták hazánk megsemmisítését. Árpád hadai azonban a pozsonyi csatában (júl. 3-7) világraszóló győzelmet arattak (utána az Ennsig kergették a megvert ellenséget), s ezzel hosszú ideig biztosították nemzeti megmaradásunkat. Sajnos az ütközetben Árpád is súlyosan megsebesült (rövidesen meg is halt), ráadásul három daliás gyermekét (Tarhos, Üllő, Jutas) is elvesztette. 100 évig nem akadt vetélytársunk Európában, mindenütt rettegték nyilainkat (lásd Botond, Vérbulcsú, Lehel stb. fantasztikus sikerű „kalandozásait”!), s alaposan megtanulták, hogy „ne bántsd a magyart!”. Dicsőségünk teljes fényében ragyogott, egészen István királyig. Mindenben önellátók, függetlenek voltunk, gondoskodtunk az öregekről s az elesettekről (árvák, özvegyek); gazdagság, béke, szabadság, rend és szeretet virágzott az egész országban. Nem volt vallási kényszer, felnégyelés vagy megvakítás, senkit se döntöttek jobbágysorba, a vezéreket mindig önvérünkből választották, rátermettségi alapon. Talán ekkor lehettünk utoljára, korlátok nélküli boldogságban, tetőtől talpig magyarok! Megjegyzés: 2007 nyarán lesz Árpád apánk pozsonyi diadalának 1100 éves jubileuma. Fenti írásommal erre is emlékezem. Valamint ehhez kapcsolódóan kifejezem határozott tiltakozásomat az ellen, hogy hitvány „szociálliberális” országrontók bármilyen ürüggyel egyik legrégibb nemzeti jelképünket, az Árpád-sávos lobogót gyalázni merészelik. Csak azért is lengessük ezt a zászlót, hogy minden elnyomott magyar erőt, hitet és öntudatot meríthessen belőle! Forrás:http://www.szentkoronaradio.hu/node/2009
Magyarok Istene, nézz reánk! Mi tiszta szívvel lábad elé leborulunk. Kérünk Téged, emelj fel minket! S hoz Új Jövőt e Nemzedéknek! Minden szívdobbanással Téged szolgálunk. Érted zeng a szavunk, Magyarok vagyunk. Öreg Isten nézz le miránk! Ne hagyd elveszni azt a sorsot, Amit szabtál Te ránk. Teljesedjen be a jövő. Áldott legyen az Új, mely eljő. Új Hazát, Új Sorsot írunk. Ez viszi előre a magyart. Áldott legyen kinek neve, MAGYAR! Ámen. Írta: Feketéné Lendvai Katalin







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!