Bejelentés



Csillagszülött

MENÜ












Ne ítélj, hogy ne ítéltess… - Különböző tanítások tükrében Jézus Krisztus Evangéliuma 7. Fejezet (Szent Máté) 1. Vakmerő ítélet. Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek! 2. Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is. 3. Mit nézed a szálkát felebarátod szemében, és a magad szemében nem veszed észre a gerendát? 4. Vagy hogyan mondhatod felebarátodnak: Hagy vegyem ki szemedből a szálkát! - holott tulajdon szemedben gerenda van? 5. Képmutató! Vesd előbb a gerendát ki szemedből, akkor majd elég tisztán látsz ahhoz, hogy kivehesd a szálkát felebarátod szeméből. „Ne ítélj, hogy ne ítéltess….. Ezt soha ne felejtsétek el, mert soha nem tudhatjátok, hogy akit megítéltek, az milyen szerepet tölt be Isten tenyerén.” „Mondom Én azoknak, akiket ez illet, senki fölött ítéletet ne mondjatok. Akik bírónak tolják fel magukat, azok felett bírák ítélkeznek. Az Én küldötteimnek egyéb dolguk sincs, mint a magvetés, a gyógyítás a betegtestű és beteglelkű embereken. A bűnt kárhoztassátok, az embert, pedig szeretetetek tüzével gyógyítsátok kivétel nélkül. Ha valaki elesik, fussatok össze, s minden erőtökkel emeljétek fel, ne hagyjátok ott azzal, hogy ezen már semmi sem segít.” /Aramanda/ „Gondoljatok a tékozló fiú esetére. A szeretett gyermek, aki Atyjának jó gyermeke volt, semmit nem ért ahhoz a lélekhez, aki az anyagvilágban letaszítva, disznók között hempergett. Megtapasztalta a lopás, gyilkolás, a szenny és a többi tapasztalatát. Tapasztalattal telve, megtért Atyjához, aki őt sokkal jobban tisztelte és szerette, mint a lelki dimenziókban csak lévő, csak való fiát. Ő a tapasztalatai által tudott fentebb lépni és nőni, mert ott nincs rossz és jó. Ott csak a tudás megélése van. A földön a tudást nem tudja megélni, csak a tiszta szellemű ember. A tékozló fiú a katasztrófában, leállatiasodásban érte el a katarzist, a végső megtisztulást. Nem akkor, mikor pénzével, amit Atyjától kapott fizetett, lopott, csalt. NEM! Amikor leállatiasodott, és disznók között hempergett, tudatának, az elméjének katasztrófáját akkor élte meg. Csak így tudott visszaemelkedni Atyjához. Ez a tékozló fiú meséje, aki valójában az anyagi világba szállt lélekről szól. Ez a példa és mese arról szól, hogy az a lélek, aki meri vállalni és megélni ezt a poklot, mennyivel magasabb és szeretett gyermeke Atyjának, mint az, aki inkább a lét örömének van, és nem fejlődik soha.” Rick Joyner: Krisztus Ítélőszéke előtt című könyvében a következő tanítás van: „Még a keresztények közül is csak nagyon-nagyon keveseknek adatik meg az igazi megítélés ajándéka. Enélkül lehetetlen pontosan felismerni az igazságot a jelen vagy a múlt embereivel kapcsolatban. Még ezzel az ajándékkal sem könnyű. Addig, amíg ide nem kerülsz (Krisztus Ítélőszéke elé), ahol mindenki teljesen lelepleződik, mindig torz előítéletek alapján fogsz megítélni másokat, és jobbnak vagy rosszabbnak gondolod őket, mint amilyenek a valóságban. Ezért kaptuk azt a figyelmeztetést, hogy senkit ne ítéljünk idő előtt. Addig, amíg ide nem kerülünk, nem tudhatjuk igazán, hogy mi van mások szívében, akár jók, akár gonoszak a tetteik. Még a legrosszabb embernek is vannak jó szándékai, és még a legjobb embernek is vannak gonosz szándékai.” Szintén ebben a könyvben található tanítás, a szerző fiatal korában látott egy látomást: „Láttam egy embert, aki buzgón szolgálta az Urat. Állandóan bizonyságot tett az embereknek, tanította őket, betegeket látogatott és imádkozott értük. Nagyon buzgó volt az Úrért, és őszintén szerette az embereket. Azután láttam egy másik embert, aki nyilvánvalóan egy csavargó vagy hajléktalan volt. Egy kismacska került az útjába, és ő bele akart rúgni, de valahogy mégis visszafogta magát. Rúgás helyett csak durván félretaszította az útjából. Akkor az Úr megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok, melyik ember tetszik neki jobban. - Az első – válaszoltam gondolkodás nélkül. - Nem, a második – válaszolta, és belefogott, hogy elmesélje történetüket. Az első ember csodálatos hívő keresztény családban nőtt fel. Virágzó gyülekezetben nevelkedett, majd az egyik legjobb bibliaiskolába járt. Összesen 100 adagnyi szeretetet kapott az Úrtól, de csak hetvenötöt használt belőle. A másik ember süketen született. Rosszul bántak vele, egy sötét és hideg padláson tartották, amíg a hatóságok rá nem találtak nyolcéves korában. Azután egyik intézetből a másikba vitték, ahol folyton bántalmazták. Végül kidobták az utcára. Hogy mindezt a nyomorúságot legyőzze, az Úr csupán három adagot adott neki szeretetéből, de a süket csavargó ennek minden kis morzsáját összegyűjtötte, hogy harcoljon a szívében lévő haraggal, és ne rúgjon a kismacskába. Ránéztem erre az emberre, aki királyként ült itt a trónon, sokkal nagyobb dicsőségben, mint amilyenről Salamon király valaha is álmodni mert volna. Angyalok seregei sorakoztak mögötte a parancsaira várva. Elámulva fordultam az Úrhoz. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy valóságos ember volt, még kevésbé, hogy most a legnagyobb királyok egyike. - Uram, kérlek, mondd el a történet többi részét is – kértem. Természetesen, hiszen azért vagyunk itt. Angelo annyira hűséges volt azon a kevésen, amit kapott, hogy további három adagot adtam neki szeretetemből. Mindet felhasználta arra, hogy abbahagyja a lopást. Majdnem éhen halt, de ellenállt a kísértésnek, és nem vett el semmit, ami nem az övé. Üvegeket gyűjtött, azon vette az élelmét, és nagy ritkán talált valakit, aki megengedte, hogy a kertjében dolgozzon. Nem hallott ugyan, de olvasni megtanult, így hát küldtem neki egy evangelizációs traktátust. Ahogy elolvasta, a Szent Szellem megnyitotta a szívét, és Angelo Nekem adta az életét: Újra megkétszereztem az iránta való szeretetemet, és ő felhasználta minden cseppjét. Szeretett volna másokat is megismertetni Velem, de nem tudott beszélni. Bár ő maga is nagy szegénységben élt, minden bevételének több, mint a felét evangelizációs traktátusokra költötte, és azokat az utcasarkon osztogatta. - És hány embert vezetett hozzád? – kérdeztem azt gondolva, hogy biztosan tömegeket, ha itt ül a nagy királyok között. Egyet – válaszolt az Úr -. Megengedtem neki, hogy egy haldokló alkoholistát hozzám vezessen, azért, hogy ezzel biztassam. Ezen annyira felbátorodott, hogy még sok éven át állt volna azon az utcasarkon, hogy még egy lelket bűnbánatra vezessen. De az egész menny könyörgött, hogy hozzam ide, és Én is azt akartam, hogy megkapja jutalmát. - De mit tett azért, hogy király lett? – kérdeztem. Hűséges volt mindazon, amit kapott, és mindenben győzött egészen addig, amíg hasonlóvá lett Hozzám, és mártírhalált halt. - De mit győzött le, és hogyan halt mártírhalált? Szeretetemmel legyőzte a világot. Nagyon kevesen győztek le olyan sokat oly kevéssel, mint ő. Népem közül sokan olyan kényelmes otthonokban laknak, amelyet még a királyok is megirigyeltek volna csak egy századdal ezelőtt is. Ők mégsem értékelik ezt a jólétet. Angelo pedig annyira hálás volt egy kartondobozért egy hideg éjszakán, hogy azt az Én jelenlétem dicsőséges templomává változtatta. Elkezdett szeretni mindent és mindenkit. Jobban örült egy almának, mint népem közül néhányan egy bőséges lakomának. Hűséges volt mindazon, amit adtam neki, még akkor is, ha az nem volt valami sok, összehasonlítva azzal, amit másoknak adtam, beleértve téged is. Megmutattam neked egy látomásban, mert sokszor elmentél mellette. Egyszer még rá is mutattál, és mondtál valamit a barátodnak. - Tényleg? És mit mondtam? Azt, hogy: Már megint egy „Illés”, aki biztosan a buszmegállóból szökött el. Azt mondtad, hogy „vallásoskodó szentfazék”, akit az ellenség küldött, hogy elfordítsa az embereket az evangéliumtól. Ez volt a legszörnyűbb csapás, amit átéléseim során el kellett szenvednem. Több volt, mint megdöbbenés, meg voltam rémülve. Próbáltam visszaemlékezni arra a bizonyos esetre, de nem tudtam, egyszerűen azért, mert annyi ehhez hasonló történt. Soha nem éreztem különösebb könyörületet a piszkos utcai prédikátorok iránt, akiket – úgy tűnt nekem – kifejezetten azért küldött az ellenség, hogy az embereket elfordítsa az evangéliumtól. - Sajnálom Uram. Igazán nagyon sajnálom. Én pedig megbocsátok neked – válaszolta gyorsan -. És igazad van. Sokan vannak, akik rossz vagy éppen ellenséges szándékkal próbálják hirdetni az evangéliumot az utcán. Azonban sokan vannak, akik őszintén teszik, még akkor is, ha képzetlenek és tanulatlanok. Nem szabad a külső megjelenés alapján ítélned. Legalább annyi igaz szolgám van az Angelóhoz hasonlók között, mint a képzett hivatásosak között, akik a nagy székesegyházakban és olyan szervezetekben vannak, amelyeket az Én nevemben építettek az emberek. Majd intett, hogy nézzek fel Angelóra. Amikor felé fordultam, lejött a trónjához vezető lépcsőkön, és megállt előttem. Karját kitárta és megölelt, azután homlokon csókolt, mint egy apa. Szeretet áradt belőle, amely egészen átjárt olyan erősen, hogy szinte túlterhelte az idegrendszeremet. Amikor végül elengedett, úgy tántorogtam, mint egy részeg, de ez mégis csodálatos érzés volt. Ilyen szeretetet még soha nem éreztem. Ezt a szeretetet már a Földön is átadhatta volna neked, - folytatta az Úr. – Olyan sokat adhatott volna az Én népemnek, de ők nem jöttek közel hozzá. Még a prófétáim is elkerülték. Úgy növekedett a hitben, hogy vett egy Bibliát és néhány másik könyvet, amelyeket újra és újra elolvasott. Megpróbált gyülekezetekbe járni, de nem talált egyet sem, amelyik befogadta volna. Ha befogadták volna, Engem fogadtak volna be. Rajta keresztül Én zörgettem az ajtajukon. A szomorúság új mélységeit ismertem meg. - Hogyan halt meg? – kérdeztem, emlékezve, hogy mártírhalált halt, miközben attól tartottam, hogy valamiképpen én is felelős vagyok haláláért. Halálra fagyott, miközben megpróbált életben tartani egy öreg iszákost, aki elvesztette az eszméletét a hidegben. Ahogy ránéztem Angelóra, egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy lehetett ennyire kemény a szívem. Azonban nem értettem, hogy miért számít mártírnak. Azt gondoltam, ez azoknak van fenntartva, akik azért haltak meg, mert nem voltak hajlandók megtagadni a hitüket. Uram, tudom, hogy Angeló valóban győztes, jegyeztem meg, és teljesen igazságos, hogy itt legyen. De azok, akik ilyen módon haltak meg, szintén mártírnak számítanak? Angelo életének minden napján mártír volt. Csak annyit tartott meg magának, hogy életben maradjon, és boldogan feláldozta az életét, hogy megmentse bajban lévő barátját. Ahogyan Pál írta a korintusiaknak, még ha a testedet tűzre adod is, de szeretet nincsen benned, az egész semmit sem ér. De ha szeretetből adod oda magad, annak van valódi értéke. Angelo minden napon meghalt, mert nem magának élt, hanem másoknak. A Földön mindig úgy gondolta, hogy a szentek között ő a legutolsó, mégis ő volt az egyik legnagyobb szent. Amint már megtanultad, sokan azok közül, akik nagynak gondolják magukat, és mások is így néznek rájuk, itt a legkisebbként végzik. Angelo nem egy hittételért halt meg, még csak nem is a bizonyságtételért, hanem Értem” Dombi Ferenc: Hang 1 kötet 78. levélre adott válasz: „A megértés nem azonos a helyesléssel. Ti általában azért nem akarjátok megérteni egymást, mert úgy gondoljátok, hogy ez csak igazságérzetetek kárára történhet. Nem így van. Éppen igazságérzetetek megnyugtatása érdekében kell megértőnek lennetek egymással. Mindaddig fennáll az igazságtalanság veszélye, amíg meg nem értitek, hogy miért történt meg az, ami megtörtént.” „A megértés nem azonos a helyesléssel, de nélkülözhetetlen ahhoz, hogy szeretni tudd azokat, akik bántottak, nehézzé tették eddig életedet. A megértés után már pszichikailag képes leszel megbocsátani. Megértés nélkül a megbocsátás csupán üres frázis marad. A másik tehát a szívből jövő megbocsátás.” „Fordulj mindenki felé a megértés szándékával akkor is, ha ellenséges érzülettel találkozol. Az emberekben több a jó, mint ami a felszínen mutatkozik. Az emberek tele vannak sebekkel! S mint tudod, a fájó rész még akkor is fáj, ha simogatják. Ne feledd! Szeretni csak azt tudod, akit megértesz. Mindig, mindenkinek, mindenben bizonyos értelemben igaza van! Ezt a bizonyos értelemben-t kell meglátnod, hogy szíved szeretete töretlen maradjon akkor is, ha bántanak. Sokkal jobban meg kell tanulnotok másokba beleérezni. Empátiának mondjátok ezt a képességet. Amennyire sikerül ezt erősíteni magatokban, annyira lesztek képesek arra, hogy erőltetés nélkül le tudjatok mondani minden ítélkezésről. Sajnos van bennetek egy furcsa félelem. Ez abból áll, hogy azért nem meritek megérteni egymást, mert úgy gondoljátok, hogy akkor helyeselnetek is kell azt, amit a másik mond, vagy tesz. Nyilvánvaló, hogy egészen más megérteni valakit, és egészen más helyeselni valakinek magatartását. A megértésre mindig törekedni kell. A megértés képes kihúzni szívetekből a gyűlölet méregfogát. A megértés lehet csak egyedüli alapja minden együttélésnek. Csak az mondhatja, hogy minden ember az ő felebarátja, aki képes mindenkit megérteni. - Aki nem képes erre, az nem képes felebarátként sem kezelni mindenkit. Nem az a fontos, hogy téged megértsenek. De igenis nélkülözhetetlen számodra, hogy másokat minden körülményben meg tudjál érteni, ha itt a földön meg akarod valósítani a második főparancsot, mely nélkül az elsőt sem valósíthatod meg. De tovább megyek. Meg kell tanulnotok, hogy meg tudjátok érteni önmagatokat is. Itt sem szabad azonosságot látni a megértés és a helyeslés között. Gyökerében csak az képes igazi megtérésre, aki az önmaga által sem helyeselt magatartását meg tudja érteni! Csak így lesz képes valaki arra, hogy a magatartás-rugókat korrigálja, s valóban az önmaga által is helyeselt irányt fel tudja venni. Légy tehát megértő és elnéző! Így tudod legyőzni a rosszat jóval!” Dombi Ferenc: Hang 9. kötet, 694. levélre adott válasz: „Senkit nem tudtok helyesen megítélni. Csak cselekedetet tudtok megítélni. Csak azt tudjátok megítélni, hogy mi jó és mi rossz. De azt már nem tudjátok megítélni, hogy aki valami jót vagy rosszat elkövetett, az mennyire felelős tettéért. Még magatokról sem tudhatjá¬tok, hogy mit hoztatok magatokkal, és azt sem tudjátok számon tartani, hogy mások milyen hatással voltak rátok. Azt meg végképp nem tudjátok, hogy innen a szellemvilágból milyen és mennyi tanítást és erőt kaptatok, amelyek erősítették vagy csökkentették, de soha meg nem szüntették akaratotokat, és nem érintették szándékvilágoto¬kat.” - ”Minden embernek megadom a lehetőséget a Hozzám való megtéréshez, soha nincs későn. Életed bármelyik pillanatában dönthetsz úgy, hogy megszólítasz Engem és behívsz az életedbe.” „Gyermekeim! Kicsiny fényszikráim! Szeressétek és fogadjátok el egymást! Nagy a szomorúság a lelkemben, mikor nem ismertek fel testvéretekben. Nem értitek őt, s ezért ördögöt kiáltotok arra is, akiben Isten legmélyebb igazsága lakozik. Ezért tanítom néktek, ne ítéljetek elfedett állapototokban! Cselekedetetekkel a Lélek ellen és a lelketek Örökkévaló Fényszikrája ellen vétkezhettek.” Anael Homokba írjad! A panaszodat, bánatodat a homokba írjad! Ha fáj valami, úgy akárkinek el ne sírjad! Homokba írjad! A porba írjad!... A szíved búja bármilyen nagy Az embereknek azt el ne mondjad, A terhet csak csendben hordjad. A mások bűnét, gyarlóságát homokba írjad, A megnemértést, támadásokat fel ne rójad! A Mester is így cselekedte ezt, Bár várta Őt a golgotai kereszt, Az asszony bűnét a porba írta, Ő elfeledte, a szél elfújta. Legyen az bármilyen szent igazság, Mind eltapossák. Ha vérzik szíved, mosolyogják. Ezért, ha égig ér a bánatod, Ha könnyeidet el nem sírhatod, Hordanod kell, el kell, hogy bírjad! Ha nem látják, hát a homokba írjad! Emlékeid, mik idekötnek, homokba írjad! Mit kölcsönadtál, pénzt, bizalmat, a porba írjad... De bizton számíthatsz JÉZUSATYÁNKRA, az Úrra, Ezt márványba vésd! Ezt ne írd a porba! Ezen tanításokból nagyon sokat tanultam, melyért nagyon hálás vagyok a Tanítómnak, az Úr Jézus Krisztusnak. Dícsértessék az Ő neve, mindörökkön örökké. Ámen Nagyon sok szeretettel a tanulni vágyó testvéreimnek: Reinerné Jaksi Anna










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!