Bejelentés



Csillagszülött

MENÜ












Wass Albert: Hagyaték (részlet) „ – A jó, ha útjára engeded, mindig legyőzi a rosszat – Mondta mély dörmögő hangon az öreg, mint ahogy a fény legyőzi a sötétséget. Mondom, ha útjára engeded. Mint ahogy a tiszta tükör útjára engedi a fényt, odatükrözi, ahova irányítod. A tiszta tükör. Vakult tükörben elvész a napfény, gyerek. Igyekezz hát, hogy tiszta tükör lehess, amilyennek Isten megteremtett, s akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindég, továbbsugárzása… Nehéz ezt felfogni, tudom – tette hozzá kis szünet után -, pedig ebben rejlik a nagy titok… Micsoda titok? – fakadt fel a gyermekből a kíváncsiság. Az öreg ránézett. Bozontos fehér szakállától látni se lehetett az arcát, de a szeme úgy izzott elő a nagy karimájú fekete kalap alól, mint lába előtt a parázs. - Micsoda titok? Hát a teremtés titka! Isten s ember titka, gyerek! Megvagyon írva a Szent Könyvben is, minden pap olvassa, s mégse érti. Pedig ott van a szeme előtt: teremté Isten az embert tulajdon képére, s adott néki uralmat mindenek fölött! Uralmat, érted? – mordult a gyerekre szinte haragosan - Uralmat, s nem szolgaságot! Erről szólt Krisztus Urunk is, amikor azt mondotta volt, hogy: „ha csak annyi hitetek lenne, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: eridj odébb! S bizony mondom, odébb mozdulna nyomban! ” Már pedig a mustármag a minden egyéb magvak közt is a legkisebb, érted? De még ennyi hit sincs senkiben manapság, ez a baj … A gyerek csillogó szemei rávilágítottak. - De magában van ugye, Öregapó? Az öreg ránézett, s nézte hosszasan. - Benned is van, gyerek – felelte csöndesen --, érzem és tudom, hogy ott van benned is az erő, amit Isten adott azoknak, kik ismerik a jók titkát. Emlékszel mit tanítottam neked a minap a kis üveggel, amit ott leltünk az ösvény szélén? A nap ránézett a kicsi üvegre, s a kicsi üveg alávetette a fényt a szakadékaljára, ahova a nap sugara másként el nem jutna soha. Emlékszel? Nahát. Mondtam volt azt is, és soha el ne feledd, olyanok vagyunk mi is, mint az a kicsike törött üveg, Isten fényét kell beletükrözzük az emberi világ sötétségébe, s ha ezt megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami a világra hozott, s a parancsadó Úristen megvédelmez minden veszedelemtől. De ha nem tesszük meg, amit az Úr parancsolt, akkor semmirevaló szemét vagyunk mi is, akár csak az a törött üveg az út szélén, amit a sárba tapos a jószág. Csönd volt néhány percig, csak a vékony eső percegett odakint. Sötét volt mögöttük a barlang. Az öregember ágat vetett a parázsra, s tűz ott a barlang szájában föllángolt újra. -- Bizony erre teremtette volt az Isten az embert s nem egyébre - szólalt meg újra-, hogy Isten képében járva eleget tegyen a parancsnak, s végezze a jót ezen a földön. Csakhogy az ember elméje elbutult akár a rozsdás balta éle, s lelke is megvakult, mint az ócska tükör mely nem tud fényt tükrözni többé. Vergődik vakságban, egymást pusztítja. Ijedelmében kitalálta a gonoszságot, s egymásra szabadította saját kitalálását. Mert Isten nem teremtett rosszat, s amit nem teremtett az nincs. Érted? Nincs. Emberi elképzelés mindössze, mint a köd, ami nincs, és mégis elrejti szemed elől az erdőt. De amíg az ember maga, meg nem tapasztalja a rosszat, amit kitalált, addig hiába várja, hogy elmenjen, mert nem mehet el, ami nincs, igaz? He? De mind ez sok tenéked gyerek, így egyszerre. Majd rendre, apránként megtanulsz mindent. Most elég, ha észben tartod, amit az üvegről mondtam. Tükrözd az Istent, s ne félj semmitől…”
Wass Albert - Kard és kasza (részlet) -Isten csak jót adhat - mondta szelíden az öreg. Az idegen ember szürcsölte a vizet a forrásnál, hangosan. -A rossz mindég csak embertől származik - folytatta az öreg -, mégpedig az olyantól, aki nem tudja az igazat... -Micsoda igazat? - mordult fel a forrásnál kuporgó. - Ahány ember, annyi igazság...! -Csak egy igazság van - javította ki a vénember csöndesen -, s ez Isten. Isten, aki jó, s aki rosszat nem is ösmer. Amit pedig Isten nem ösmer, öcsém, az nincsen is... Az ember ott a víznél összehúzott szemekkel, kutatva nézett föl. - Furcsán beszél kigyelmed... tán csak nem maga az a vak ember, akiről azt mondják, hogy mindent lát? Akit szent embernek mondanak? Aki gyógyítani tud? Az öregember megrázta a fejét. -Isten gyógyít, fiam, nem én. Ha pedig az igazat akarod tudni, hát még ő sem. Mert a valóság az, hogy nincs mit gyógyítani. Betegség, baj, meg minden,ami rossz, emberi félelem találmánya csak. Mint az éjszakai árnyék, amit vadállatnak, vagy kísértetnek nézel az erdő szélén. Ha fényt vetsz reá, eltűnik nyomban, mert hiszen ott se volt soha...
Ahogy én látom... „Egy gondoskodó személy, látva a pillangó küzdelmét, ahogy a bábból próbált kitörni, segíteni akarásból, gyengéd kézzel meglazította a szálacskákat, hogy azok egy nyílást formáljanak. A pillangó könnyen kiszabadult, s a báb körül verdesett, de nem tudott elrepülni. Amit az együtt érző személy nem tudott, hogy csak a születés küzdelmeiben tudnak a szárnyak annyira megerősödni, hogy alkalmasak legyenek a repülésre. Így hát a pillangó a földön töltötte rövidke életét, és soha nem ismerte meg a szabadságot.”
Úgy érzem, meg kell tudnunk, tanulni nyitott kézzel szeretni. Ez egy olyan tanulás, amely lassan érlelődött bennem: a fájdalom tüzein, a türelem vizein érkezett el hozzám. És még mindig tanulom, hogy akit szeretek, azt fel kell szabadítanom, ha csüngök rajta, és ellenőrzöm, elveszítem azt, amit megtartani szeretnék. Ha valakit, akit szeretek, meg akarok változtatni, mert úgy érzem, hogy én tudom, milyennek kellene lennie, akkor megfosztom őt a legértékesebb jogától: a jogtól, hogy felelősséget vállaljon a saját életéért, a létezés módjáért. Valahányszor ráerőszakolom a kívánságomat, vagy akaratomat, és megkísérlem az uralkodást egy másik ember felett, elveszem tőle a növekedés, az érés önállóságát és megrövidítem és korlátozom ezzel a birtoklási vággyal, függetlenül hogy mennyire szívből jövők is voltak szándékaim. Sérthetek, és rabbá is tehetek valakit a védelem legszívélyesebb aktusaival. Az óvás és az aggodalom minden szónál ékesebben tudja mondani a másiknak: „Te képtelen vagy rá, hogy magadra gondot viselj, s ezért nekem kell veled törődnöm, mert rám vagy bízva, én vagyok érted a felelős.” Amint tanulom, és egyre többet gyakorlom, már tudom mondani annak, akit szeretek: Szeretlek, értékellek, tisztellek, és bízom benned, hogy kifejlődik az az erő személyiségedben, ami szükséges ahhoz, hogy azzá válj, amivé lehetőséged szerint válhatsz, - ha én nem állok az utadba. Annyira szeretlek, hogy szabaddá tudlak tenni. Jöjj mellettem örömben és szomorúságban! Meg fogom osztani veled a könnyeidet, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj. Ott leszek, amikor szükséged lesz rám, törődni fogok veled, és megvigasztallak, de nem foglak visszafogni, amikor már egyedül is tudsz járni. Készen leszek rá, hogy veled legyek magányodban, és gyászodban, de nem fogom azt elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy éppúgy figyeljek arra, amit mondani szándékozol, mint a szavaidra, de nem biztos, hogy mindig egyetértek majd veled. Néha dühös leszek majd, és akkor olyan nyitottan fogom megpróbálni elmondani neked, hogy mi bánt, de ne érezd azt, hogy bánom a különbségeinket, vagy hogy elidegenedtem volna tőled. Nem lehetek mindig veled, nem hallhatom mindig, amit mondasz, mert vannak olyan idők, amikor magammal kell törődnöm, és mikor ez megtörténik, olyan tisztességes leszek majd veled, amilyen egyáltalán lenni tudok. Még mindig tanulom elmondani ezt - kelljen bár szavakkal vagy cselekedetekkel - azoknak, akit szeretek, akikkel törődöm. Én ezt hívom nyitott kézzel szeretésnek. És még ma sem tudom mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már sokkal ügyesebb vagyok, mint régen. (Ruth Sanford)
Fénynek lenni- a lelkek különlegessége Hoztam ma egy kedves történetet, ami ugyanúgy szól rólam, mint bármelyik olvasójáról, ugyanúgy szól nekem, mint Nektek kedves Titoktudók. Biztosan jól esik egy kis melegség és rezgésszint emelő léleksimogató ebben a szomorkás időben. Kívánom, hogy mindannyian ragyogjátok be fényetekkel a környező embereket és helyeket. Bennetek is ott a fény, csak ragyogjatok, szeressetek és éljetek! Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek,
- Tudom ám, hogy ki vagyok én! - - Ez csodálatos!" Ki vagy?" - kérdezte Isten - Én vagyok a Fény! - kiáltotta a Kicsi Lélek Isten szélesen mosolygott. - Nagyon helyes! - kiáltott fel. - Te vagy a Fény! A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra, amit a Királyságban már az összes lélek tudott. -Pompás! - mondta - Ez igazán király!
De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta: - Szia, Isten! Most, hogy tudom, Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok? - Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? - kérdezte Isten. - Igen, válaszolta a Kicsi Lélek, egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni! - De te már Fény vagy - válaszolta mosolyogva Isten. - Igen, de meg akarom érteni milyen érzés! - kiáltotta a Kicsi Lélek. - Jó! Válaszolta kuncogva Isten. - feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál. Aztán Isten arckifejezése megváltozott: - Van itt egy dolog. - Mi? - kérdezte a Kicsi Lélek. - Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi más, ami nem te vagy. - Huh? - válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott. - Gondold csak el - mondta Isten. Olyan vagy, mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül - ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen. Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy? Ez a kérdés. - Rendben, tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit! Megint elmosolyodott Isten. - Már megvan - mondta. Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel. - Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek. - Ez az, ami nem te vagy! - válaszolta Isten. - Félni fogok a sötétségtől? - kiáltotta a Kicsi Lélek. - Csak ha azt választod. - válaszolta Isten. Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk. - Ó mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát. Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. Ez egy óriási ajándék - mondta Isten, mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más. Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül. Így tehát, foglalta össze Isten, mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy! - Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják, mennyire különleges vagyok? - Természetesen. - kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a különleges nem azt jelenti, hogy "jobb". Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni. - Remek! - mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok! - Igen, és elkezdheted már most rögtön. - mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel. - Miben akarsz különleges lenni? - Miben különleges? - ismételte a Kicsi Lélek. Nem értem. - Rendben. - kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni még bármilyen más módot is, hogy különleges légy? A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! - kiáltott fel. Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal! - Igen! - értett egyet Isten, És bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni. - Tudom, mit szeretnék! Tudom, mit szeretnék! - jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan. A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás? - Ó, igen. - biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges. - Rendben, mondta a Kicsi Lélek. Ez az, amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni. - Jó! - mondta Isten, de van még itt egy dolog, amit tudnod kell. A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció. - Mi az? - sóhajtotta. - Nincs senki, akinek megbocsájthatnál. - Senki? A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni, amit az imént hallott. - Senki! - válaszolta Isten. Minden, amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes, mint te. Nézz csak körül. A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel. Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek, mint a Kicsi Lélek, maga. Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket. - Tehát kinek akarsz megbocsátani? - kérdezte Isten. - Srácok, ez többé már nem vicces! - morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen különlegesnek lenni. És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az, amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből. - Ne aggódj, Kicsi Lélek mondta - Én segítek neked. - Te fogsz segíteni? - ragyogott fel a Kicsi Lélek De mit tudsz tenni? - Adhatok valamit, amiért megbocsáthatsz! - Tudsz? - Természetesen! - csiripelte a Barátságos Lélek. Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit, amiért megbocsáthatsz. - De miért? Miért tennéd ezt? kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes te, aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot? - Egyszerű - válaszolta a Barátságos Lélek. Megtenném, mert Szeretlek. A Kicsi Lélek meglepettnek tűnt a válasz hallatán. - Ne légy meglepve mondta a Barátságos Lélek Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz mindketten voltunk áldozat és cselszövő is. Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában. És így magyarázta tovább a Barátságos Lélek. Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a "rossz". Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást. - De mit fogsz tenni? - kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen. Nagyon szörnyű lesz? - Ó felelte a Barátságos Lélek kacsintva. Majd kitalálunk valamit. Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta. De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell. - Mi az? - akarta tudni a Kicsi Lélek. Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a nem túl szép dolgot. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez. - Ó, bármit, bármit! - kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni. Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek! Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt. - Mi az? - kérdezte. Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem! - Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! - szólt közbe Isten. Mindenki az! - Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat! Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének. - Mit tehetek érted? - kérdezte újra a Kicsi Lélek. - Egyszer bántani foglak és legyőzlek - válaszolta. Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni... - Igen? - szólt közbe a Kicsi Lélek - Igen? ....- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában. - Ó, Emlékezni fogok! (kiáltotta a Kicsi Lélek) Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy! - Jó. (válaszolta a Barátságos Lélek) mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk. - Nem, nem lesz szükségünk rá! (ígérte meg újra a Kicsi Lélek) Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben, megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én. Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak. És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé. Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott (és főleg ha szomorúságot hozott) a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott: - Mindig emlékezz (mosolygott Isten) Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!